Az Őrölt Nők Ketrece

Gondolj a decemberi hidegre – Péter Bence akkor lép fel az MVM Dome-ban

2024/07/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Péter Bence júniusi koncertje óriási siker volt a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán júniusban, ahol a nyitókoncertet adta. A zongoravirtuóz a PIANOSPHERE turné keretében több városban – Prága, Párizs, Dubaj – is fellép majd, a záróesemény 2024. december 7-én, Magyarországon az MVM Dome-ban lesz.

Fotó: Péter Bence

Bence sajátos hangzásvilágával lebontja a korlátokat a zenei műfajok között. Átdolgozásaiban klasszikus elemekkel fűszerez pop és rock dalokat, de saját szerzeményeit is a műfaji határok kitárása jellemzi.

 

Védjegyévé vált az is, hogy gyakran a zongora teljes testét használja a különböző hangok és ritmusok képzésére és technikai eszközök segítségével úgy építi fel a dalokat, mintha egy egész zenekar játékát hallanánk - holott minden hang a zongorából származik.

Debrecenben született, és világkörüli útjairól Hajdúböszörménybe érkezik haza a fiatal magyar zongoravirtuóz, aki mára már ünnepelt előadóművész: világsztárok sora követi munkásságát, s akinek utánozhatatlan stílusban előadott koncertjeire már hónapokkal előre elfogynak a jegyek. 

“A nagymamám pianínójával kezdődött minden” – emlékezik vissza Bence, aki még nem volt kétéves, amikor emlékezetből pötyögte le az öreg hangszeren egy rajzfilm zenéjét. Ekkor már nem volt kérdés: az ifjú tehetséget beszippantotta a zene világa. Ötévesen kezdte a zeneiskolát, majd jött a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, és a nagy vágya is teljesült: felvették a Berklee College of Musicba, a világ egyik legnagyobb kortárs zeneművészetet oktató egyetemére, ahol korábban - mások mellett – Al Di Meola, Steve Vai vagy a Gyűrűk Ura sorozat zenéjéről is ismert Howard Shore is tanult.

Eredetileg filmzeneszerző akart lenni, ezért is jelentkezett a Berkleere, aztán hirtelen berobbant első feldolgozása, Michael Jackson Bad című száma, s innen már az előadóművészetre összpontosított.

„Ekkor jött a késztetés, hogy a zongorát olyan mértékben kihasználjam, mintha egy zenekarra írnék át valamit” – nyilatkozta korábban.

Közben a Berkleen megismerkedett nagy példaképével, a Csillagok Háborúja és Indiana Jones zenéjét jegyző John Williams-szel, de barátságot ápol az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas Hans Zimmerrel is. “Ő egyszer csak »bekövetett« a Facebookon” – mesélte Bence. Hans Zimmer kommentelte is már az ifjú művész videóját, sőt, személyesen is találkoztak. John Williams-szel pedig akkor találkoztak, amikor a Milánói Scala igazgatójának invitálására a világhírű zeneszerző elment Bence koncertjére.

Péter Bencét 2,3 millióan követik a legnagyobb közösségi oldalon. Követői közt van a 16-szoros Grammy- díjas David Foster, követi őt Jonathan Moffett, aki Michael Jackson karrierje alatt a sztár dobosa volt, és akinek nagy terve, hogy egy kollaborációt hozzon össze Bencével. És követi a zongoristát David Paich, a Toto billentyűse, az "Africa" c. dal szerzője is. Nem véletlenül:

(Ez a dal feltehetően VeszprémFesten is elhangzik majd szombaton, ahol a Steve Lukather és Joseph Williams vezette Toto az együttes pályafutásának legnagyobb sikereiből nyújt majd válogatást a közönségnek. Sold out.)

Péter Bence videóit már több mint 1 milliárd alkalommal nézték meg az interneten. A legnagyobb élményt azonban a színpadon nyújtja, ezt több mint negyven ország közönsége bizonyíthatja, és olyan nevek, mint a Szigeten is korábban többször fellépő Mika vagy akár Geri Halliwell énekesnő, a Spice Girls korábbi tagja, akik szintén élőben élvezték Bence produkcióját.

Péter Bence decemberben immáron másodszor ad nagykoncertet az MVM Dome-ban.

 

 

 

Péter Bence, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért –...

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...
Új koncertek