Gyerekkorom óta rettegtem a szerepléstől – Kovács Kati DVD-t és dupla CD-t jelentetett meg

2019/06/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Két hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett Kovács Kati. Az énekesnő tavaly tavaszi koncertjét, amely a Pesti Vigadóban volt, DVD-n adták ki, korábban nem publikált koncert- és stúdiófelvételei pedig dupla CD-n jöttek ki.

Fotó: Soós Lajos/MTI

A Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész, dalszövegíró több mint ötszáz dalt énekelt már el, ezek a magyar mellett hat nyelven tizenegy országban, nyolcvan kiadásban jelentek meg, számait lefordították cseh, francia, finn, olasz, spanyol és japán nyelvre is.

"Gyerekkorom óta rettegtem a szerepléstől, valahogy mégis az éneklés felé sodort az élet. Boldog vagyok, hogy a tavaly áprilisban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében szimfonikus zenekari kísérettel lezajlott koncertem most megjelent DVD-n. Korábban, még a régi Vigadóban évtizedeken át léptem fel, nagy élmény volt a gyönyörűen felújított helyszínen énekelni" – mondta Kovács Kati a Pesti Vigadóban tartott pénteki sajtótájékoztatón.

A Symphonic Live című DVD-n látható több mint kétórás koncert az énekesnőre jellemző műfaji sokszínűség jegyében zajlott, és nagyszerűen megmutatta, hogy ötvenéves pályafutása dalainak fénye semmit sem kopott napjainkra.

Furcsa, hogy minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, Kovács Kati munkásságához a közönség eddig nem nagyon tud hozzáférni. A most megjelent DVD és dupla CD a magyar könnyűzenei kultúra komoly darabjai.

A DVD-n a tavalyi BTF-koncert harminc száma szerepel, köztük olyan nagy slágerek, mint a Most kéne abbahagyni, az Egy hamvasarcú kisgyerek, a Hull a hó a kéklő hegyeken, az Úgy szeretném meghálálni, A régi ház körül, az Add már Uram, az esőt! és a Ha legközelebb látlak.

A Rock and Roller címmel kiadott dupla CD első korongján az 1974 és 1982 közötti időszakban a Magyar Rádió által készített koncertfelvételek szerepelnek.

"Koncertfelvételek Kovács Katitól korábban soha nem jelentek meg hanghordozón. Több ezer koncertet adott eddig, sajnos, ezekből nagyon keveset rögzítettek, a rádióban pedig sok 1975 előtti felvételét törölték a szalagról az egyszeri sugárzás után. A mostani válogatásban ott van például a Szabó Gábor gitárossal a hetvenes évek közepén rögzített két szám, a V' Moto-Rock kíséretében hallható dalok, a Találkozás egy régi szerelemmel, a Nálad lenni újra jó lenne vagy a címadó Rock and Roller" – sorolta Winkler Dániel egyetemi docens, aki a kiadvány szerkesztője volt, és aki a digitális utómunkát is végezte.

A második CD 1967 és 1997 közötti, korábban meg nem jelent stúdiófelvételekből mazsolázik, szintén az MR archívumából. A kiváló hangszerelésű dalok között szerepel mások mellett a Metro együttes előadásában is ismert Álmodozom a világról, a Vukán György zenéjére és Bacsó Péter szövegére készült Helló, doki, valamint olyan szerzőktől számos felvétel, mint Koncz Tibor, Fényes Szabolcs, Victor Máté, Bágya András, Szenes Iván és S. Nagy István.

Az MTI kérdésére Kovács Kati elmondta: az elmúlt időszakban három új dala is született, köztük Az én napom.


"Szeretnék egy olyan lemezt is készíteni, amelyen csupa új dal van. Emellett még mindig vannak felvételek, amelyek soha nem jelentek meg, ezeket is szívesen látnám albumon" – tette hozzá az énekesnő, aki továbbra is koncertezik szimfonikus műsorával, december 21-én például a Budapest Kongresszusi Központban lép színpadra vele, előtte pedig a Várkert Bazárban ad a legendás Ifiparkra emlékező koncertet, amelynek adatlapját és jegyeit csatoltuk.
  

Kovács Kati, cd, dvd

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek