Gyertyaúsztatással, koncertekkel ünnepli a Dunát Szentendre

2021/07/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Július 17-én – már 13. alkalommal – kerül sor a helyi hagyományokra épülő Szentendrei Ister Napokra, amely számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az odalátogatóknak.

Gyertyaúsztatással, koncertekkel ünnepli a Dunát Szentendre
A járványra való tekintettel ebben az évben a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik: gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják a vendégeket, a koncertekre pedig ingyenes regisztrációs jeggyel mehet be a nagyérdemű:
A Szentendrei Ister Napok szombat esti programjaként szervezett hagyományos zenés gyertyaúsztatást idén is megtartják a Dunakorzó kisrév és a Kacsakő közötti szakaszán.
A folyóért aggódóknak: a gyertyaúsztatás idejére lezárt dunai szakaszra hajóról rakják ki folyamatosan a speciális mécseseket, kenukkal kísérik őket, szükség esetén tüzet oltanak, a beakadt darabokat kiszabadítják. A Postás Strandnál az összes mécsest begyűjtik.

 

Szentendre, Duna ünnep, Ister-napok, ygertyaúsztatás, Petruska, Talamba, Góbé, Pál István Szalonna és Bandája

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek