Halottakkal táncoló: kijött a fénysebességgel formálódó banda új klipje

2019/05/06  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A Simple Creatures duó tagjai az All Time Low énekese, Alex Gaskarth és a blink-182 basszerosa, Mark Hoppus. Már nagyjából egy hónap telt el azóta, hogy megjelent az együttes első EP-je, a Strange Love, ami mindössze két hónappal azután történt, hogy bejelentették az együttes megalakulását.

Halottakkal táncoló: kijött a fénysebességgel formálódó banda új klipje

Márciusban koncerteztek először, azóta már be is jelentették, hogy hamarosan érkezik a lemez. Eddig két klip jelent meg, a Drug című dalhoz egy szöveges videó, illetve a Strange Love-hoz egy videóklip.

 

A harmadik klip most jött ki, ez az Adrenaline-hoz készült, amelyben a két zenész rendőrt játszik, akik épp éjszakai műszakjuk közepén unatkoznak, miközben egy halott szerelmespár feltámad az alagsori boncteremben, és kitáncol a szabadba...

 

A duó március óta több koncertet is adott. Az egyik All Time Low dalon anno 2015-ben közreműködött Mark Hoppus is, így az egyik koncerten nem meglepő módon a rajongók kérték, hogy játsszák el a Tidal Waves-t. Hoppus erre azt mondta:

“Nagyon köszönjük, hogy kértétek ezt a dalt, és hogy ezzel az utolsó dal előtt kellően ellaposodik a hangulat. Pont most kéne elkezdeni felpörgetni az egészet. De nem. Ti egy All Time Low számot kértetek”. Alex rákontrázott azzal, hogy “elrontottátok az egészet….”, Hoppus meg erre elkezdte játszani az egyik régi számukat a blink-182-tól, a Carouselt.

Egyszer megnézném élőben is, amikor így poénkodnak koncerten...

Simple Creatures, Alex Gaskarth, Mark Hoppus, blink-182

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek