Happy birthday, Bon Jovi!

2013/02/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

„It's my life”, Livin'on a Prayer”, „Have a Nice Day” – megvannak? S képes vagy azzal is szembesülni, hogy 30 év telt el azóta, amióta az ezeket a nótákat játszó banda megalakult? A Bon Jovi ugyanis 1983-ban indult el azon az úton, ami aztán a slágerlisták élére vezetett.

Happy birthday, Bon Jovi!

A példás családapának, Jon Bon Jovinak az elmúlt év végén kissé meggyűlt a baja a lányával (Stephanie Rose Bongiovi 19), aki heroinbotrányba keveredett, úgyhogy jól jön neki egy kis pezsgődurrogtatás, hogy elfeledkezzen a gondjairól. Persze, ha visszatért már a megérdemelt pihenéséről, a Karib-szigetekről, ahol lesifotósok hada kísérte, hogy bemutathassák jól kidolgozott izmait… Szóval, van mivel emelgetni a poharat, nyilván nagy buli lesz, és ebben a kérdésben, mi, magyarok sem szeretnénk nagyon lemaradni.

Ugyanis sztárvendégek és tribute-zenészek is gőzerővel szervezkednek, hogy minél ütősebbre sikerüljön a budapesti ünneplés, és valóban felejthetetlenül bonjovis hangulatú lehessen az az este, amit az évforduló kapcsán lehet eltölteni a Mentában március 9-én. A műsort részvételükkel támogatók közül már biztosan ott lesznek: Maróthy Zoltán, a Kiss Forever Band színeiben, Tunyoghy Viktor, esetleg (talán) Talán Attila, valamint stílusosan az est házigazdájaként: a Bond Jovi Coverband.

A zenekar tagjai egytől-egyig rutinos előadók, és ami talán a legfontosabb dolog egy feldolgozás-zenekarnál: mind igazi Jovi-rajongók.

Lehet csatlakozni hozzájuk!


Képtár

  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9736
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9738
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9739
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9740
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9741
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9742
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9743
  • Happy birthday, Bon Jovi! kép 9749
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek