Harc a szerelemért – A piros sarokban: Delov Jávor

2015/12/17  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Soul, drum and bass és látványos new York-i képsorok az első klipben. Delov Jávor régóta a hazai zenei színtér egyik kiemelkedő szereplője, olyan produkciók dobosaként ismerhettük meg, mint a Turbo, a Tintanyúl, a Barabás Lőrinc Eklektric és a Fábián Juli & Zoohacker, de ő álmodta színpadra, majd futtatta fel az improvizációra épülő zenei sorozatot, a mostanra nemzetközi szinten is elismert Random Tripet is. Most pedig szólóban mutatja meg magát, elsőként a Fight For Love című saját dalával.

Harc a szerelemért – A piros sarokban: Delov Jávor

A fáradhatatlan zenész kb. egy éve határozta el, hogy önálló projektbe is belefog a már meglévő zenekarok mellett, hiszen folyamatosan az újat keresi és bátran vándorol műfajról műfajra, hogy még tovább színesítse zenei palettáját. Így most a rock, jazz, improvizatív és poposabb irányok mellett a soult is előtérbe hozza, nemcsak a dobos, de a szerző szerepét is betöltve új produkciójában. Az első dalhoz, a Fight For Love-hoz Amy Winehouse korábbi vokalistáját, Zalon Thompsont kérte fel, akivel egy közös Random Trip alkalmával ismerkedett meg:

„Egyből világossá vált számomra, hogy dől belőle a zene, a soul nyelvét beszéli. A zseniális hangi adottságok mellett rendkívüli előadó is, és a jó viszonynak köszönhetően, amikor felvetettem
neki, hogy dolgozhatnánk együtt, azonnal igent mondott. A számunk néhány napja debütált a Petőfi Rádióban és szerencsénkre nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Számomra az izgalmas kihívást az jelentette a dal írása során, hogy szinte a semmiből építkezik és végül egy teljesen eltérő zenei világban nyílik ki, átívelve a soulon és a drum and bass-en.” – mesélte a Fight For Love születéséről Jávor.



A klip is több világot hoz össze a greenbox technika segítségével, így a zenészek különböző New York-i helyszíneken láthatók, sőt, a dolog érdekessége, hogy belekerültek olyan helyek is, amelyek a valóságban nem léteznek, csak digitális utómunkával jöttek létre. A videót az a Bajkov Delov Valentin és Dorner Anita, vagyis a Delov Digital készítette, akik két éve már meghódították az internetet Chuck Norrisos karácsonyi kisfilmjükkel

Jávor és szerzőtársai - a kiváló billentyűsök, Milosevits Mirkó és Szebényi Dániel  - folyamatosan írják az új dalokat, melyekből a klipes dalon kívül egyet, a Rebelliont már meg is lehet hallgatni. Zalon mellett számos más hazai és nemzetközi előadóval folyik a munka, az új szerzeményeket pedig 2016. január 22-én lehet élőben hallani az A38 Hajón, Jávor debütáló koncertjén.


 

 

Szólj hozzá!


Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének zenei vezérfonala idén Johann Sebastian Bach muzsikája lesz, amely orgonán és csellón ugyanúgy megszólal majd, mint ahogy helyet kap mellette a tamburazene, a...

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...
Új koncertek