Három lépéssel nyitott a kiddo – Koncert a Mikában

2015/09/29  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A nyári pihenés után újult erővel vágott bele az őszi klubszezonba a kiddo, s egy sikeres nyitóbuli után már a következőre készülnek, ahol ismételten elhangzik legújabb videoklipes daluk, a Három lépés. Az október 8-i Mika Tivadarban tartandó koncerten a közönség meggyőződhet arról, hogy a zenekar folyamatosan kész a megújulásra.

Három lépéssel nyitott a kiddo – Koncert a Mikában

Bár a nyár csendesen telt el a kiddo háza táján, a fiúk nem tétlenkedtek, hisz keményen dolgoztak az új dalokon, melyeket a legutóbbi, Gozsdu Manó Klubos koncerten már hallhatott is a közönség. Az új irány kicsit a karcosabb, rockosabb irányba kalauzol el minket, ami azonban egyáltalán nem áll távol a fiúktól.

– Az új dalaink megírásába a korábbiakhoz képest jóval intuitívabb módon vágtunk bele a nyár folyamán. Próbáltunk arra fókuszálni, hogy mi jön létre, ha ösztönös közös zenélésből alkotunk valami olyasmit, ami tényleg mindannyiunknak tetszik – így született meg a Három lépés, amit az eddigi dalainkból a legerősebb szerzeménynek tartunk – árulta el a zenekar frontembere, Persely Tamás.

A Három lépés egyből egy lyric videoval debütált, melyet Ujvári Gyula készített el, a hangzásvilágért pedig Köteles Leander felelt. Emellett egy korábbi dal, a Ha eltűnnék... is új köntösben debütált, mégpedig a Petőfi TV – Én vagyok itt című műsorában.

Őszintén mondhatjuk, hogy Leanderrel nagy öröm volt a közös munka – kicsit szerettünk volna kimozdítani magunkat a pop adta korlátok közül, és elindulni egy karcosabb vonalba, amihez ő nagyszerű választásnak bizonyult – mesélt arról az énekes, miért is döntöttek a Leander Rising, illetve az AmIGod frontembere mellett.

A kiddo legközelebb október 8-án játszik a Mika Tivadar Mulatóban, ahol a Ten Years Before koncertsorozat őszi évadját nyitják meg a Klusters zenekarral közösen. A Ten Years Before-t Jezerszky Viktória, Rákosi Tímea és Vitézi Anikó álmodták meg azzal a céllal, hogy feltörekvő zenekarok számára bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak, s segítsenek elindulni nekik.

– Megtisztelő, hogy friss együttesként mi is részt vehetünk a lányok kezdeményezésében. Nagy erőkkel készülünk a koncertre, ahol a korábbiaktól eltérően, a teljesebb hangzás érdekében még egy vokalistával is kiegészül majd a kiddo színpadi felállása.

Időpont: 2015. október 8.

Helyszín: Mika Tivadar Mulató

Kapunyitás: 20.30

Jegyár: 500 Ft


 

 

Szólj hozzá!


Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.

Chris Cornell nélkül nincs Soundgarden. Vagy mégis?

Kilenc évvel Chris Cornell halála után ismét Soundgarden néven lép színpadra Kim Thayil, Matt Cameron és Ben Shepherd: szeptember 9-én Seattle-ben Taylor Momsen énekel velük, Mike McCready pedig gitáron csatlakozik hozzájuk. A bejelentés ismét előhozta a kérdést, amely egy meghatározó frontember elvesztése után újra és újra...
Új koncertek