HELYSZÍNVÁLTOZÁS: Charlotte Sands lemezbemutatója az Analog Music Hallba költözik

2024/04/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Charlotte Sands (27) az év elején jelentette meg "can we start over?" című bemutatkozó albumát, amelyet június 4-én nálunk is bemutat. A kék hajú énekesnő koncertje eredetileg a Turbinában lett volna, de most átkerült az Analog Music Hallba – az időpont változatlan.

Fotó: Charlotte Sands /FB

Az énekes-dalszerző őszinte és lendületes dalait itthon már kétszer is elcsíphettük, egyszer a Simple Plan vendégeként, majd a 5 Seconds of Summer előzenekaraként, most pedig eljött az idő, hogy a reflektorfény teljesen rá és januárban megjelent debütáló albumára irányuljon.

"Ez az album az újrakezdés gondolatáról szól. Nagyon sokat változtam az elmúlt néhány évben emberileg és szakmailag is, és szeretem az újrakezdés koncepcióját, hogy újrakezdjük, a mostani énemmel, a megszerzett információkkal és tudással. Ez nem arról szól, hogy elfelejtsük a múltat vagy megbánjuk a döntéseinket, hanem inkább arról, hogy elengedjük önmagunk korábbi verzióját, és ott találkozunk egymással, ahol éppen vagyunk, abban a fázisban, amiben éppen vagyunk. számomra ez az album pontosan ezt képviseli, Szilárdan ott állok, ahol vagyok, mint az a személy, aki ma vagyok" – nyilatkozta.

Charlotte amúgy már kilencévesen dalokat írt, de igazán 2020-ban robbant be a siker, amikor is Dress címmel slágert írt Harry Styles-ról. Egy igazán vagány csaj, aki képes volt a TikTok-on üzenni YUNGBLUD-nak, hogy szívesen koncertezne előtte, meg is történt, most azonban elkerülik egymást Budapesten, mert a 26 éves énekes-dalszerző  5 nappal később ad koncertet a Budapest Parkban.

Charlotte Sands, Harry Styles, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek