Hiperkarma újratöltve: irány felfelé!

2014/10/30  ·   Ajánló   ·  Zerge

Valamikor vagy 10-12 éve lehetett, hogy autóban ülve a rádióból egy fura zenei egyveleget hallottam, a rock és az alternatív zenék zenei alapjaira egy pergő nyelvű énekesféle helyenként kissé hamisan már-már reppelve nyomott valami szöveget, amire, mivel vezettem, nem nagyon tudtam figyelni, a zene meg nem igazán tetszett. Bemondták a zenekar nevét is a végén, valami Hiperkarma.

Hiperkarma újratöltve: irány felfelé!

Aztán egyre gyakrabban találkoztam a nevükkel a plakátokon – ha már plakát, zseniális ötletnek tartom a zenekar logójának választott, kissé módosított vészkijárat-szimbólumot –, ráadásul azokon a helyeken léptek fel, ahol én is törzsvendégnek számítottam, így hamarosan elkerülhetetlenül ott találtam magam egy koncertjükön. Élőben valahogy jobban bejött, és azóta is kedvelem a csapatot, és Bérczesi Robit, a zenekar dalszerzőjét-szövegíróját, lelkét és agytrösztjét külön, saját önálló anyagain és mellékprojektjeiben (Biorobot, Panírozott Barikák – vagy Panírozott Barikád, mindkettőt láttam plakáton, és valahogy sosem kérdeztem meg Robitól, melyik is az igazi) is.

Ahogy telt az idő, egyre rosszabb hírek jöttek Bérczesiről, hogy narkó meg ilyesmi, aztán a Gödör egy szál gitárral fellépős műsorában magam is láttam olyat, hogy Robi a teljes este folyamán annyira nem volt magánál, hogy egyetlen számot sem bírt eljátszani, belekezdett, elrontotta vagy elunta, de fél perc, egy perc után abbahagyta. Sokan gondoltuk akkor, hogy bármennyire sajnáljuk is ezt a tehetséges srácot, de itt a vége. A Hiperkarma pedig leállt.

Pár év elteltével azonban úgy hírlett, kitisztult, és akkor, talán 4 éve újraindult a Hiperkarma is, elsőként egy Gödör-beli, zártkörű koncerttel, amin Maróti Dani jóvotából volt szerencsém részt venni (azon ritka alkalmak egyike volt, amikor nem én kértem tőle sajtójegyet, hanem ő hívott meg), a zenekar annyit változott, hogy az időközben önálló karriert kezdő Frenk immár nem dobosként, hanem gitáros-énekesként volt jelen, és helyére új dobos került. Az ismerős számok remekül megtalálták az utat a közönséghez, és ment is a szekér... pár hónapig.

Aztán a Gödör által az Orczy-kertbe szervezett nyári fesztiválon már kezdett gyanús lenni, hogy Robival talán még sincs minden rendben. A műsorát – az önállót – ugyan hiba nélkül lenyomta, de utána viszonylag hamar nyakára hágott egy teljes üveg Jack Daniel’snek. Jó két hónappal később, amikor a Sziget zárónapjának hajnalán beszélgettünk, akkor pedig már egyértelműen látszott, hogy nincs rendben lelkileg, és újra elindul a lejtőn.

Hálistennek ezúttal – legalábbis számomra úgy tűnt – nem jutott már olyan mélyre, mint néhány évvel korábban, és most állítólag már teljesen kitisztult, ennek örömére újraindul ismét a Hiperkarma is, sőt, állítólag új lemez is várható nagyjából 10 év után újra.

Aki pedig élőben akarja látni-hallani őket, az október 31-én teheti ezt meg a Petőfi Csarnokban.

Fotó: Hiperkarma


 

 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek