Hobóból marionett-figura lesz a Nemzetiben

2025/01/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Földes László Hobo Medvevára című zenés bábjátékát pénteken mutatják be Molnár Kristóf rendezésében.

Fotó: Nemzeti Színház

Az eredeti terv az volt, hogy Madarász Gábor zeneszerzővel közösen készítenek egy lemezt, de úgy alakult, hogy előbb az előadás született meg. (A zenész elmondása szerint a lemezt az előadások tapasztalatait figyelembe véve veszik majd fel, és az előadás legfontosabb jeleneteit rögzítő fotókkal illusztrált hangoskönyv formájában fog megjelenni.)

"A darab egy időutazás egy több száz évvel ezelőtti lovagvárba, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy a világ régen vajon jobb volt-e, mint ma" – mondta el Hobo, megjegyezve, hogy a hozzá közel állók Medvének hívják őt, ez adta az ihletet a vár nevéhez. Kitért arra is, hogy a történetben napjaink mellett többek között Boccaccio és Shakespeare kora is megjelenik, valamint felbukkan számos irodalmi és történelmi karakter, köztük Loyolai Szent Ignác, Raszputyin és Richelieu bíboros, illetve Harangláb Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művéből.

Majoros Ágnes, az előadásban közreműködő bábművész elmondta, hogy már hosszú ideje terveztek Hobóval egy közös produkciót. Amikor megszülettek a karakterek, Kiss Atilla Etele bábtervezővel közösen dolgozták ki, milyenek legyenek az azokat megjelenítő bábok, köztük a Földes Lászlót megtestesítő marionett.

"Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy marionett bábok lesznek, úgynevezett szicíliai típusú marionettek."

Az előadás koreográfusa Cserháti Gergely, világítástervezője Sokorai Attila. A díszleteket és jelmezeket Racsmány Boriska tervezte.

Földes László idén ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én a Papp László Budapest Sportarénába – jegyek csatolva.

Hobó, Nemzeti Színház

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek