Hogy kerül a Gőgös Gúnár a Szigetre?

2016/06/08  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Hát, úgy, hogy ez a gyereksziget... Oda csak nem mehet a The Chemical Brothers... Szóval: zenés Gőgös Gúnár, kalózok, vándormuzsikusok, bohócok, szamuráj, erdőtűz – ezen a hétvégén is irány a Generali Gyerek Sziget, hadd szokja az a gyerek.

Hogy kerül a Gőgös Gúnár a Szigetre?

Június második hétvégéjén - azaz június 11-12 - én is igazi gyerekparadicsommá válik a Hajógyári-sziget, ahol gazdag programkínálat segít az apróságoknak és szülőknek visszaszámolni a Vakációig.  A Generali Nagyszínpadon például minden napra jut egy-egy színházi előadás. Szombaton a Mesebolt Bábszínház és a Magamura Alkotóműhely közös marionett-bábos előadásával, a Dobronka Cirkusz Világszám! című darabbal kezdheti a napot az aprónép, vasárnap pedig az egri Harlekin Bábszínház Tancika Marcika előadásán szórakozhatunk.. A néptáncrajongókat a Tamariska Táncegyüttes bemutatókkal és táncházzal várja, a TuttaForzaSmalto gyerekzenekar pedig egy igazi mesekoncerttel kényezteti majd a rajongókat. Ritka csemege lesz Gulyás László Vándormuzsikus, valamint Varró Dániel közös verses zenés elő adása, amelyet a Kalákából ismert Radványi Balázzsal együtt mutatnak be.

A hétvége egyik legnagyobb zenei különlegessége a Gőgös Gúnár Gedeon megzenésített verseit bemutató koncert, amelynek érdekessége, hogy az írónő unokája, Tarján Veronika és zenekara készítette a most megjelent lemezt a könyvhöz. Vasárnap zárásként pedig a gyerekek kedvence, a Kolompos zenekar lép fel a színpadon.

Az elme pallérozása mellett természetesen a testedzés is fontos szerepet kap: a legkisebbeket a Rossmann Ringató Ligetben, a Jana Baba Játszóházban és a Caonatur Baby Pelenkázóban várják, ahol ezen a hétvégén, 13 órától Béres Alexandra, a Caonatur Baby nagykövete tart tornát a kicsiknek. A Generali Sportparkban ezen a hétvégén a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége vendégeskedik. Bárki kipróbálhatja a kerekesszékes kosárlabdát, ülőröplabdát, vak focit vagy a vak pingpongot.  A vállalkozó kedvűek artistáskodhatnak az Artista tanodában, ahol a Karamella Poronty Cirkusza minden hétvégén változó programmal várja a családokat: ezen a hétvégén a Kabolo Mozgásművészeti Műhely bemutatkozásával. A mozogni vágyó gyerekek és szüleik részére a Mozgás Akadémián ezen a hétvégén a No Comment Tánciskola tart órákat és megnyílik a Suli Szamuráj Pont is.

Szombattól kinyit az SOS Mesesátor is, itt vasárnap 16 órakor Farkasházi Réka zenés meséléssel várja a látogatókat.

Nem csak a műfajok közt, hanem időben is utazhatnak az érdeklődők: a Közlekedési Múzeum sátrában az ’50-es évek kétkerekűinek világa elevenedik majd meg, megcsodálhatják a gyerkőcök a korszak néhány kultikus motorkerékpárját és kerékpárját, és a régi kétkerekűekkel kapcsolatos játékokban is részt vehetnek majd a Történelmi Játszótéren. A helyszín az ’56-os Emlékbizottság támogatásával valósul meg.

Utoljára próbálhatók ki a Kalóz Sziget és a FIRELIFE Erdőtűzmegelőzési projekt játékai is, tehát annak, aki erdőőr akar lenni vagy erdőtüzet szeretne oltani, kint a helye!

A tánc és sportok mellett még rengeteg izgalmas és érdekes játék és program várja egész hétvégén a családokat: kalandparkok, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi játékok, állatsimogató, kutyaház, bringapark, KRESZ park, történelmi játszótér, Kukutyin, bohóc programok, Öttusa Kölyök Park, kincskereső játék és még sok minden más.

Részletes program: www.gyereksziget.hu


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek