HOLLYWOOD ROSE 10 - PECSA

2013/08/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2013. október 12-én a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N' Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose 10 éves születésnapi koncertet tart a Petőfi Csarnokban.

HOLLYWOOD ROSE 10 -  PECSA

Az immár két, saját dalokat tartalmazó nagylemezzel is rendelkező csapat mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapi koncertekre, s most sem tervezik ezt másképp. Vendégzenészek, látványos fény-és hangtechnika, koncert kedvencek, ritkán játszott különlegességek és természetesen a Guns N' Roses öröksége is megelevenedik majd a színpadon, miután az Üzletembers és a Hendrix Reload bemelegítette a közönséget.

Az este különlegessége, hogy itt kerül bemutatásra a zenekar gitárosának, Takács Vilkónak Pisztolytáska és Rózsapatron - A Guns N' Roses és én című könyve, amely a Pluralica kiadásában jelenik meg. A személyes hangvételű mű a Guns történetén vezeti végig az olvasót  úgy, hogy közben a Hollywood Rose turnébuszában utazik, és ízelítőt kap többek között a fellépések utáni öltözők hangulatából is. Amikor a Guns és a rock hétköznapi élet részévé válik – ez a könyv alapja. 

 

 

 

Beugró: elővétel: 2200 Ft / helyszín: 2500 Ft

Dátum: 2013.10.12., szombat

Kapu: 18:00

Kezdés: 19:00

Hely: Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Városliget, Zichy Mihály út 14.


Képtár

  • HOLLYWOOD ROSE 10 -  PECSA kép 18239
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek