Holnap hajnalig: A Neoton felszántja a PLÁZS homokját

2018/08/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Neoton Família legnagyobb slágerei csendülnek fel a holdfényes Balaton-parti éjszakában augusztus 3-án a siófoki PLÁZSon, ahol egy kis ízelítőt kaphatunk abból is, amivel a Neoton Família Sztárjai formáció az októberi Aréna-beli koncertjére készül.

 Holnap hajnalig: A Neoton felszántja a PLÁZS homokját

Kétórás szuperkoncert alkalmával a Neoton Família Live Show a csapat legnagyobb slágereit vonultatja fel, összesen huszonhárom dalt, melyek közt ott lesz minden fontos Neoton dal a Holnap hajnalig-tól a Santa Maria-ig. A zenekar, már javában az arénás koncertjére készül, és olyan dalokat is megmutat majd a PLÁZSon, amivel az októberi show-ra készülnek

„Előadunk például egy háromszámos ABBA egyveleget, magyarul" – avat be a részletekbe Csepregi Éva, a zenekar frontasszonya, aki a siófoki koncert kapcsán szívesen emlékezett vissza a balatoni élményeire.

„Gyerekkorom egyetlen nyaralási lehetőségei a balatoni úttörőtáborok voltak" – emlékszik vissza az énekesnő, „majd később az ORI által szervezett balatoni koncertek miatt több nyarat a Balatonnál töltöttünk, ahol sok dolog megtörtént velünk?– meséli.

„Amikor nem koncerteztünk, mások koncertjeit néztük. Nagyon sok jó hely volt Siófokon, most ilyen csodálatos hely a PLÁZS" – tette hozzá.

A Neoton Família Live Show vendégeket is felvonultat: itt lesz a New Level Empire, Dj Dominique és Dj Bobby is.

A PLÁZS ezen a hétvégén mást is kínál. Augusztus 3-5 ig napközben Scitec Muscle Beach jelentkezik, amit 4-én az ingyenes Scitec Muscle Beach Afterparty tesz teljessé Sterbinszky, Tommy Boy és Newl részvételével, este 8-tól hajnalig.

Siófok, PLÁZS, nyár, strand, buli, Neoton

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek