Az Őrölt Nők Ketrece

Idő van! – érkezik a Fish! zenekar legújabb albuma

2016/03/17  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Március 27-én, ezen a csodás vasárnapon nem csak a nyári időszámítás veszi kezdetét, hanem új fejezet nyílik az ország legjobb partyrock csapatának életében is. Nincsenek véletlenek, IDŐ VAN címmel új lemezt jelentet meg a Fish!, hogy ismét egész pályás letámadást intézzen lendületes poppunk slágereivel.

Idő van! – érkezik a Fish! zenekar legújabb albuma

Az új dalok még újabbak, a régiek még régebbiek!
  
Az új album –címéből adódóan nyilván- az idő tematikáját járja körbe, és a zenekar, tőlük egyáltalán nem szokatlan módon, különleges lemezmegjelenéssel készült ezúttal is. Az IDŐ VAN
ugyanis a digitális és CD formátum mellett egy egyedi, limitált példányszámú USB karórán is megjelenik.


A srácok elmondása szerint az album az eddigi legszínesebb munkájuk zeneileg, hiszen dobosuk, Hámori Dávid egy éve csatlakozott hozzájuk és jó adag metálos húzást adott az egyébként sem gyenge alapoknak. Így a lemezre a rájuk jellemző dinamikus és keményebb
hangzású dalok mellett például olyan már ismert, pophoz közelebb álló sláger is felkerült, mint a jelenleg legtöbbet játszott magyar rádiós listavezető Ne is figyelj rám vagy a Gyújtsuk fel.
Ezekhez csatlakozott tegnap este a Huszonötödik óra, a következő klipes dal a lemezről. A videó tökéletesen mutatja be azt a pozitív és elsöprő energiát, amit egy Fish! koncert során a közönség a saját bőrén is tapasztalhat:


  
Hasonló élményre lehet számítani március 27-én az A38-on is, amely nyárig az egyetlen budapesti koncertje lesz a csapatnak. Másnap pedig munkaszüneti nap és jóleső izomláz, a koncert előtt közönségtalálkozó és dedikálás az orrbárban, ahol az új lemez és az új pólók beszerezhetőek lesznek.


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek