Ilyen hang egyszerűen nincs – Macy Gray először látogat Budapestre!

2017/05/06  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Az amerikai R&B, jazz és soul énekesnő (valamint dalszerző, producer, színésznő), Natalie Renée McIntyre, ismertebb nevén Macy Gray 2009-ben már járt Magyarországon, a Szegedi Ifjúsági Napok keretein belül adott koncertet, de most önálló estje miatt jön majd a fővárosba július 17-én.

Ilyen hang egyszerűen nincs – Macy Gray először látogat Budapestre!

Az érdes hangjáról ismert Macy Gray már gyerekkorában zongoraleckéket vett és énekelgetett, majd a főiskolán írt néhány dalt egy barátjának, de a megbeszélt időpontban az illető nem jelent meg, hogy felénekelje a dalokat, így az énekesnő tette meg. Ezután együttesekben énekelt, és barátjaitól kapott jazz CD-ket hallgatva tanult meg magától énekelni, azt mondta: ekkoriban még nem vette ezt túl komolyan.

Eleinte Los Angelesben énekelt kávézókban, kisebb klubokban, majd leszerződte az Atlantic Records. Ezután a kiadó még az első album megjelenése előtt bontotta szerődését, így debütáló albumát az Epic Records adta ki 1999-ben On How Life Is címmel, ami óriási siker lett, igen hamar többszörös platina lemez minősítést ért el. Az album egyik legismertebb dala az I Try, ami akkoriban több országban vezette a rádiós listákat, 2001-ben pedig egy Grammy-díjat is hozott az énekesnőnek (Grammy Award for Best Female Pop Vocal Performance).

Fotó innen

 

 

 

Az énekesnő dolgozott már együtt a will.i.am-mel, Fatboy Slimmel, valamint a “Sweet Baby” című dal felvételei során Erykah Baduval, és az ex-RHCP-s John Frusciante gitárossal is.

A debütalbum óta már 8 stúdióalbuma jelent meg, ezek közül az egyik (Covered, 2012) feldolgozásokat tartalmaz, többek között a My Chemical Romance klasszikust, a Teenagert is hallhatjuk Macy Gray sílusban.

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Most akkor Taylor Swift nem is ember? Bődületes konteóban hisznek egyes amerikaiak

Miközben a mesterséges intelligencia már képeket generál, szövegeket ír, sőt időnként még használható tanácsokat is ad, az internet népe továbbra is képes napokat eltölteni annak megvitatásával, hogy Taylor Swift vajon "csak" minden idők egyik legsikeresebb popsztárja, vagy a Pentagon PR-osztályának évszázados mesterműve..?

Híres elveszettnek hitt dalok és albumok: a Beatles-től a HS7-ig

A popzene története tele van olyan felvételekkel, amelyekről a rajongók – és néha maguk a zenekarok, előadók is – már lemondtak. Volt, amelyiket technikai okok miatt nem tudtak befejezni, másokat alkotói válság vagy az utolsó pillanatban meghozott művészi döntés temetett maga alá. Aztán egyszer csak előbukkantak...
Új koncertek