Az Őrölt Nők Ketrece

Indul a Vintage TV: szóhoz (és képhez) jutnak a magyar zene ikonjai

2015/06/15  ·   Ajánló   ·  Fiery

Hosszú évek óta azon kesergünk, hogy nincs megfelelő médiája a hazai pop-rock életnek! A tévék, rádiók szinte kötelezővé tették önmaguk számára, hogy 25 évesnél idősebbek közül csak nagyon kevés „kiváltságos” kerülhet képernyőre, rádióba! Most végre eljött az idő, hogy bejelentsük: Hölgyeim és Uraim, júniustól elkezdi tesztadását Magyarországon a Vintage TV!

Indul a Vintage TV: szóhoz (és képhez) jutnak a magyar zene ikonjai

A rövid történet: Öt évvel ezelőtt a ködös Albiponban egy ember arra gondolt, hogy elindít egy olyan igényes, zenei csatornát, amiben olyan zenészek – hangsúlyozom, zenészek – kerülnek képernyőre, akik évek, évtizedek óta tettek, tesznek valamit az asztalra, de a mai modern divat miatt kiszorultak minden médiából! Ezt az embert egyébként több mint negyven éven keresztül igen szoros szálak fűzték a brit könnyűzenéhez. A szándékot tett követte, és elindult Londonban a Vintage TV. Számos szakember barátja, zenész ismerőse óvta - mert ők is elhitték már, amit a média sugall -, hogy terve nem fog bejönni, hamar elhal a lelkesedés, és veszteséges lesz a működtetés.

Nem így történt, a Vintage TV ma már az egyik legnépszerűbb csatorna, és ekkor úgy döntött, tervét megvalósítja szerte Európában is, így jutott el hozzánk, Magyarországra. A munka pedig megkezdődött!

A Vintage TV egyedülálló zenei archívummal rendelkezik, rengeteg olyan zenével is, amely a videoklip-korszakot megelőzően született. Az első hazai felvételek a Vintage Portré jegyében születtek. Ez annyit tesz, hogy meghívót kapott néhány szakma által elismert zenészt, előadóművész, akik első körben saját, személyes történeteiket osztják meg a nézőkkel az angol pop- és rockzenén keresztül.

Az ikonikus társaság pedig folyamatosan bővül. Első vendégek voltak; Kalapács József, Benkő László, Török Ádám, Papp Gyula, Sipos Peti, Géczi Erika, Keresztes Ildikó, és Zalatnay Sarolta. A forgatások pedig nem állnak le, legközelebbi vendégek a tervek szerint Takáts Tamás, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Majsai Gábor, Rudán Joe, Csepregi Éva, Tissy, Bornai Tibor, Demeter Gyuri, és Majsai Gábor lesznek.

 

Az elképzelések alapján ősszel beindul a hazai gyártás is, és a néző egyre több magyarzenész ikonnal és fiatal tehetséggel ismerkedhet majd meg. Központi témában végre a hazai rock és popipar lesz, erre épül a műsorok nagy része is. Várható továbbá, hogy koncerteket, egyedi fellépéseket rögzít a csatorna, hogy azokat az ország különböző részein élő rajongók is láthassák. A hírek szerint az első felvételek olyannyira jól sikerültek, hogy az anyag már utazik is brit földre, hogy ott is megismerhessék magyar kultikusainkat.

Remélem, a hazai pop - és rock rajongótábor is az ügy és a csatorna mellé áll, mert így, együtt könnyebb lesz elérni a célt. Újra megtölthetjük tartalommal és igényességgel a médiát, és talán már nem kell szégyenkeznünk a kétakkordos vackok hallatán!


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek