Az Őrölt Nők Ketrece

Ismét Budapesten játszik a Napra!

2016/01/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Közel egy év távollét után február 5-én visszatér az A38 hajóra a 2015-ös év zenészének választott Both Miklós és zenekara, a Napra. A formáció különleges közreműködőkkel teljesedik ki az est idejére, Molnár Tamás szaxofonnal és Rácz Richárd szintetizátorral csatlakozik hozzájuk, akikkel együtt szinte nagyzenekarrá teljesednek majd a színpadon.

Ismét Budapesten játszik a Napra!

Az együttes izgalmas időszakon van túl, hiszen tavaly ünnepelték tizedik születésnapjukat, nemrégiben pedig Indiából tértek haza, ahová egy tizenkét állomásos turnéra utaztak, és csodálatos helyszíneken léptek fel. Both Miklós korábban többször is beutazta Kínát, melynek eredményeképp elkészült többek között a Kínai utazólemez is, így nem volt váratlan a keleti kapcsolódás, melyet ezúttal a Naprával elevenített fel.  A zenekarvezető a kínai gyűjtés után a 2014-es évet főként a Palimo Story-nak szentelte, mellyel egy alternatív tehetségkutató keretén belül kutattak fel zenészeket Magyarország leszakadt régióiban. Ennek egyfajta folytatásaként tavaly Ukrajnában kezdett gyűjtőmunkába, melyet szintén egy filmes stáb dokumentált.

Az őszi indiai körút után folytatta fáradhatatlan zenegyűjtő útját Közép és Északkelet-Ukrajnában, ahonnan most tért vissza Budapestre, hiszen ismét egy új és izgalmas feladat vár rá: A Dal 2016 zsűritagjaként lesz jelen a képernyőn január 23-tól az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előszelekciós versenyében. A gitárprímás tehát rá jellemzően nyughatatlanul újabb és újabb projekteken dolgozik, miközben  készül a Naprával az egyedülálló és különleges atmoszférájú februári koncertjükre, mely a téli-tavaszi szezon egyetlen budapesti fellépése lesz.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek