ITI itt, ITI ott, ITI mindenütt: indul a jubileumi turné

2020/01/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2020-ban tíz éves az Intim Torna Illegál, így a zenekar úgy döntött, hogy felidézi az évtizedes együttlét és barátság legszebb pillanatait. A szülinapi koncert és zsúr az Akvárium Nagyhalljában kerül megrendezésre 2020. február 14-én, melyet országos turné követ, így a budapesti koncerttel együtt összesen tizenhárom állomáson találkozhatunk az ITI-vel.

ITI itt, ITI ott, ITI mindenütt: indul a jubileumi turné

Tavaly három nagy dobásuk is volt, illetve, biztos volt az több is, mi ennyiről emlékezünk meg.

Hibátlan volt az évkezdésük, szó szerint is, hiszen 2019-et a zenekar rögtön egy új dallal vezette fel:

 

2019 tavaszán az ITI társadalmi szerepet vállalt: számot írt és klipet készített az ittas vezetés ellen. A Feltöltve című dal mérföldkő abban az együttműködésben, amely egy éve indult a HEINEKEN az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság között e veszélyes jelenség visszaszorítása érdekében. A dalban közreműködik a Készenléti Rendőrség rézfúvós zenekara is, akik a nagy sikerű június 20-i, Budapest Park-beli ITI-koncerten is felléptek.

 

Év végén az új daluk, a Csillagtengeren a rádiók játszási listáin landolt. Ehhez animációs klip is készült, melyet Barkóczi Noémi készített és gyorsan népszerűvé vált.

S ez csak egyetlen év volt. Ami a teljes pályát illeti: négy album, ötven dal, tizenegy kislemez, tíz videoklip, ötszáz koncert, négyezer setlist, ötszáz pár dobverő, harmincezer ugrabugra szerepel a leltárban.

Ezeket a számokat idén tovább növelik, az Akváriumon kívül ezeken a helyszíneken:

Február 15. Sopron, Hangár Music Garden, vendég: Kávészünet zenekar
Február 21. Győr, Rómer Ház, vendég: Hippikiller solo
Február 29. Pécs, Pécsi Est, vendég: Kávészünet zenekar
Március 6. Debrecen, Roncsbár, vendég: Kávészünet zenekar
Március 13. Miskolc, Helynekem, vendég: Hippikiller solo
Március 14. Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék, vendég: Pontiac
Március 20. Gödöllő, Trafó Club, vendég: Kávészünet zenekar
Március 21. Kapuvár, Shop-Stop, vendég: Hippikiller solo
Március 28. Tatabánya, Roxxy Music, vendég: Kávészünet zenekar
Április 17. Szeged, Jate Klub, vendég: Hippikiller solo
Április 30. Szarvas, Zebra Club, vendég: Hippikiller solo
Május 1. Veszprém, Expresszó, vendég: Kávészünet zenekar

HBD!!!

 

Intim Torna Illegál, jubileum, turné, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek