Japán metál a Dürerben

2023/04/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy full teltházas brit turné után az Esprit D'Air bejelentette, hogy 2023. október 10-én a Dürer Kertben és további 16 helyszínen ad koncertet az Egyesült Királyságban, Írországban és Spanyolországban.

Fotó: Esprit D'Air

Az alternatív metal zenekart 2010-ben alapították Londonban – japán tagokkal. 2013-ban a tagok visszatértek Japánba, a zenekar feloszlott, az nem világos, melyik volt előbb. A 2016-ban újjáalakult Esprit D'Air már egy – japán elektronikus rock/metal – szólóprojekt, amelyet Kai énekes, multiinstrumentalista és producer vezet, a turnézáshoz pedig  session zenészeket és kísérő tagokat szerződtet (az eredeti felállásból is). 

2018-ban az Esprit D'Air megnyerte a 'Best Metal Album' díjat a New York-i The Independent Music Awardson a Constellations című, debütáló albumért, amelyet a Slayer, az Evanescence és a Sepultura zenekarok tagjai zsűriztek. Kai mindezek ellenére nem "vadászik" menő lemezkiadóra, inkább a "csináld magad" szellemiséget követi, és mindent önállóan végez. Ennek megfelelően a kiadványait saját otthoni stúdiójukban rögzíti és gyártja, valamint turnéit is saját maga szervezi és promótálja.

"Nagyon izgatott vagyok, hogy most először megyek Magyarországra. Ez egy olyan hely, ahová már régóta szerettem volna eljutni, ezért most egy álmom válik valóra" – írta nekünk, és feltehetően mindenki másnak :)

Esprit D'Air 2022-ben adta ki második albumát, az Oceanst, amelyben a  – másnap, azaz október 11-én, szintén a Dürer Kertben koncertezőThe Sisters of Mercy ikonikus gótikus rockegyüttes és a Crystal Lake japán metalcore zenekar tagjaival működött együtt. Az Oceansról  elismeréssel nyilatkozott a Loudwire, a Kerrang! Radio, valamint a Cradle of Filth, a The Sisters of Mercy, a Vallenfyre és a The Birthday Massacre tagjai.

Japán, metál, Dürer, Esprit D'Air

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek