Játssz, Félix, játssz! – citerásparti az Akváriumban

2016/02/04  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Jó ideje nem láthattuk már Lajkó Félixet és legkedvesebb gyerekkori hangszerét a citerát egy színpadon. Február 5-én itt a soha vissza nem térő alkalom, hiszen az Akvárium Klubban ismét új dimenziók nyílnak eme csodálatos hangszer által.

Játssz, Félix, játssz! – citerásparti az Akváriumban

Lajkó Félix zenei pályafutása körbeért. Élete első hangszerével tízéves korában ismerkedett meg. Ez a hangszer a citera volt. Majd valahogy mégis hegedűt ragadott, és számos zenekari tagság (Dresch Quartett, Makúz, Ritual Nova – csak hogy néhányat említsünk) után szólóban is bizonyította zsenialitását. Felsorolni is sok lenne, mennyi sokszínű projektben vett részt. Több színházi előadáshoz és filmhez írt zenét, nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztivál himnuszának megkomponálása, róla forgatta Jancsó Miklós a „Játssz Félix, játssz!” című kisfilmjét, írt zenét a Velencei Biennálé „Új Atlantisz felé” című projektjéhez, illetve főszerepet játszott Mundruczó Kornél „Delta” című filmjében (amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza). Hegedűjátékáért világszerte rajonganak, Londontól Tokióig, Berlintől New Yorkig.

Majd 2012-ben újra előkerült a citera. Egy évvel később pedig megjelent e hangszerre koncentráló első lemeze Mező címmel. Az album osztatlan sikert aratott a szakma és a közönség köreiben is. 3 hónapig vezette a WMCE (World Music Chart Europe) európai világzenei top-listát, ezzel elérve, hogy 2013-ban Lajkó Félix lett a legjobb európai zeneszerző. És ettől az évtől kezdve Lajkó Félix citerás party koncerteket is ad. Igen, partykat, hiszen a hangszer az ő kezében olyan egyedi, elementáris erővel bír, mintha egy elektronikus produkció alapját hallanánk. És pont ettől lesz olyan különleges ez a koncert, hiszen végre nem egy csendesülős, hanem egy igazi, ízig-vérig klubkoncerten szippantja be és bírja táncra a hallgatóságot a citera mindent elsöprő erejével, na és persze saját utánozhatatlan kisugárzásával Lajkó Félix.

 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 

Lajkó Félix Citerásparty

Akvárium Klub

2016. 02. 05.


 

 

Szólj hozzá!


Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek