Jeff Beck emlékkoncert újratöltve

2024/01/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy éve, 2023 januárjában ment el a Hathúros Harcos, minden idők egyik legnagyobb hatású rockgitárosa. Emlékére tavaly összeállt egy alkalmi formáció, hogy a teljes életműből válogatott különleges koncerttel emlékezzenek meg róla. Az emlékbuli olyan jól sikerült, hogy idén is megrendezik Turbina- Klubszoba, 2024. 02.02.).

Jeff Beck emlékkoncert újratöltve

A Rolling Stone magazin minden idők 100 legnagyobb gitárosa listájának első 5 helyezettje közé választotta Becket. 17 stúdióalbumot adott ki és 8 Grammy-díjat nyert. 2014-ben megkapta a Brit Akadémia Ivor Novello-díját a brit zenéhez való kiemelkedő hozzájárulásért. Kétszer került be a Rock and roll Hall of Fame-be: először a Yardbirds tagjaként (1992), majd szólóelőadóként. Bővebben itt írtunk róla tavaly.

Akik idén (is) emlékeznek rá a koncerttel:

  • Garda Zsuzsa – ének
  • Scholtz Attila – ének
  • Benkő Zsolt – gitár
  • Bognár Csaba – gitár
  • Nagy Dénes – gitár
  • Pécsváradi Attila – basszusgitár
  • Szabó Richárd – dob

 

 

Garda Zsuzsa másik (egyik) formációjáról éppen tegnap írt Mohabá.

 

 

Jeff Beck, emlékkoncert, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek