Jelmezes felvonulás, koncerthegyek: Gödör Karnevál

2014/02/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Kistehén, Zagar, colorStar, Romano Drom, Korai's Banditos és mások: kétnapos karnevált rendeznek koncertekkel február 7-8-án a fővárosi Gödör Klubban

Jelmezes felvonulás, koncerthegyek: Gödör Karnevál

A karnevál ősi télbúcsúztató, tavaszköszöntő, jelmezes, táncos népünnepély – a Gödör Klub szervezőinek régi terve, hogy csináljanak egy sajátot ebben a műfajban. Most meg is valósul ez az elképzelés, természetesen a Gödör arculatához, ízlésvilágához passzintva.

Az első nap fellépői között lesz a Vasárnapi Gyerekek, amely a magyar underground nagyjainak munkásságát igyekszik folytatni, koncertet ad a Kollár-Klemencz László által vezetett Kistehén, valamint a Zagar is. Utóbbi, a magyar elektronikus zenei színtér egyik legfontosabb csapata nemcsak itthon, hanem külföldön is kivívta az elismerést tavalyi lemezével, a Light Leaksszel.

Pénteki fellépők még: Big Muff, DJ Buci

Február 8-án, szombaton lép fel colorStar, amely nemrég új klippel (Blind and Deaf) jelentkezett, szokás szerint lendületes, táncos koncertre készül, melyen a már jól ismert slágerek mellett a készülő és idén tavasszal megjelenő háromszámos kislemez dalai közül több is elhangzik.

Ezen a napon ott lesz a karneválon a Romano Drom is, amely az oláh cigány dallamokat kortárs zenei élménnyé varázsolva szólaltatja meg. A Kovács Antal által szerzett egyedi fúziós zenében a több száz éves zenei kultúrát katalán rumbával, arab, balkáni és popzenei ritmusokkal vegyítik. A 15 éves Romano Drom februárban jelentkezik új albummal, a hónap második felében pedig amerikai turnéra indul, és New Yorkban, Bostonban, Philadelphiában lép fel.

Szombati fellépők még: Stukker, Gypo Circus, Korai's Banditos.

A koncertek előtt pénteken 19 órától karneváli vonulással veszi kezdetét a buli Dob utca-Gozsdu udvar-Király utca útvonalon, ahol Ágoston Béla és zenekara (Mágustones) játszik. Lesz vásár, mutatványosok és kézművesek is. Öltözzetek be!

 


Képtár

  • Jelmezes felvonulás, koncerthegyek: Gödör Karnevál kép 26035
 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek