Jó, hogy szögre akasztotta a korcsolyát – májusban a Hajón ad koncertet Jonathan Roy

2023/12/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A kanadai énekes-dalszerző gyerekkorában még úgy tűnt, hogy híres hokijátékos apja nyomdokaiba lép majd, azonban rájött, hogy igazi szenvedélye a zenélés, így szögre akasztotta a korcsolyát és minden energiáját az alkotásnak szentelte. Jól tette.

Fotó: Jonathan Roy /FB

Szó szerint anyargós út vezetett Jonathan Roy mai dalaihoz. Noha már évek óta zenélt, mégis érezte, hogy valami hiányzik. Így akárcsak egy modernkori beat költő, úgy döntött, hogy útra kel. Az önfelfedezés kalandos útjára indulva, célpont nélkül elindult, és keresztül szelte az Egyesült Államokat egy 1989-es Ford Ultra RV-vel.

„Amikor elindultam, minden befért a lakókocsiba. Eladtam mindent, és rájöttem, hogy ezek a dolgok nem tesznek boldoggá ... hogy boldogságot szerezz, el kell indulnod és meg kell találnod azt magadban”.

A zenész végül Los Angelesben kötött ki, ahol a Los Angeles-i út mentén élt két évig, kilátással az óceánra – és ez volt az a hely, ahol a belső változások igazán elkezdtek kibontakozni. Az egyik legkorábbi dal, amit Jonathan ebben az időszakban írt az érzelmekkel teli Keeping Me Alive volt az első jele annak, hogy egy teljesen új irányba mozdult. A dal fényévekre van a popos Mr. Optimist Blues-tól, jelezve a változás kezdetét.

A dal Jonathan 2021-es, My Lullaby című lemezén is helyet kapott és hamarosan több mint 90 millió streamet ért el a Youtube-on.

„Sokkal jobban kötődöm ahhoz, amit most csinálok, mert ez egyenesen a szívemből jön és nem máshonnan. Teljesen a saját utamat jártam. Ez baromi ijesztő, de nagyon jó érzés volt. Úgy éreztem, ha elbukom, az 100%-ban az én hibám lesz és nem fogok tudni senki mást hibáztatni érte. Izgalmas volt.”

Visszatekintve azonban nem ez volt az első alkalom, hogy Jonathan dacolt a konvenciókkal. Gyerekként azt hitte, hogy a saját útját járni azt jelenti, hogy profi hokijátékos lesz, mint az apja, aki az NHL legendás játékosa, Patrick Roy. A Quebec Major Junior Hockey League-ben, úgy tűnt, hogy Jonathan folytatni fogja a "családi örökséget", azonban Patrick inkább arra ösztönözte fiát, hogy a hoki hullámvölgyeit cserélje le a biztos tanulásra, ekkor Jonathan azonban megosztotta vele, hogy igazi szenvedélye a zene. Ennek köszönhetően egy pillanat alatt szögre akasztotta a korcsolyát és munkához látott.

Debütáló albuma, a What I’ve Become 2009-ben jelent meg, majd nem sokkal később követte a Found My Way, majd első francia nyelvű lemeze, a La Route. Ezután következett a Don Juan című francia siker musicalben kapott szerepe. 2017-ben megjelent Mr. Optimist Blues című lemeze már a kanadai slágerlistákra is felkerült a Daniella Denmark című slágerrel. Ugyanakkor, hiába örült a sikernek, Jonathan vágyott egy kevésbé csiszolt hangzásra és ekkor született meg az életét megváltoztató ötlet.

Jonathan ennek a szellemében egy sor videoklipet forgatott, amelyekben az új dalok lecsupaszított változatait játszotta, köztük a Keeping Me Alive-t, amellyel ismét berobbant. A nyers hitelesség iránti elkötelezettséget követve, amely a 2021-es My Lullaby-t is táplálta, Jonathan tovább csiszolta egyedi hangzását a februárban megjelent Life Distortions című albumán, amely a legteljesebb kifejeződése Jonathan személyiségének és művészi fejlődésének.

Jonathan a Juno-díjas zenészt/producert, Brian Howest (Hinder, Skillet, Nickelback) kérte meg, hogy segítsen az album produceri munkálataiban, valamint Marc Belandat, a Hinder dobosát/ütőhangszeresét. Jonathan olyan munkatársakkal veszi körül magát, akikben megbízik és akik segítségével követni tudja vízióját.

„Azt játszom a dalokban, amit szeretek. Megpróbálom megragadni mindazt, amit szeretek a zenekaroktól és akiket csodálok, és megpróbálom beletenni a saját keverékembe, az írásaimba és a dallamaimba. Úgy érzem egy old-school macska vagyok, aki ezt a fura popos alternatív zenét csinálja, és ezt imádom."

Ezt az átható szenvedélyt tapasztalhatjuk meg mi is május 31-én az A38 Hajón.

Jonathan Roy, A38

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek