Jön a tavasz, kizöldül a Kobuci

2019/03/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Április 26-án Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, majd másnap a Péterfy Bori & Love Band koncertjén veheti újra birtokba a Zichy-kastély udvarát és markolhatja meg – a környezettudatos vendéglátás jegyében – a repoharakat.

Fotó: Kobuci

A KOBUCI a tizenegyedik szezonban visszaváltós „repoharak” bevezetésével komoly lépést tesz a teljes „kizöldülés” felé. Az elmosható poharak használata korszerű környezetterhelés-csökkentési megoldást jelent majd, és relevánsan mérsékeli a teljes hulladék mennyiségét. A Kert tehát továbbra is úgy próbál fejlődni, s egyre többet adni a közönségének és a zenekarainak, hogy közben megőrzi azt a személyes, bensőséges hangulatot, ami a kezdetektől jellemzi.

A Zichy-kastély udvarában idén is a különböző műfajok legrangosabb hazai és olykor nemzetközi művészei váltják majd egymást, emellett – ahogy a kezdetektől jellemző a Kert műsorkínálatára – kevésbé ismert formációk is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Április 26-án Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák nyitják az évadot, akiknek története szorosan összefonódik a Kobucival, hiszen már a kapolcsi kezdetekkor is ott álltak a színpadon. Másnap Péterfy Bori & Love Band tácoltatja meg a közönséget. Az első hetek különlegessége a Bohemian Betyars és a Parno Graszt május 11-i közös estje, ami a Fonó szervezésében valósul meg. A későbbiekben pedig már biztosan fellép a Hiperkarma, a Tribali, a Pannonia All Stars Ska Orchestra, Ripoff Rasklonikov, a Kiscsillag, de idén is lesz Blues Fesztivál és Világzenei Hét is, ahol a KOBUCI tizedik születésnapját is megünnepelhetjük majd.

 

Kobuci, repohár, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Péterfy Bori & Love Band, Bohemian Betyars, Parno Graszt

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek