Jótékonysági est Géza cipőjéért a Fonóban

2018/04/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Fonó Budai Zeneház jótékonysági estjén Berecz András, Navratil Andrea, Demeter László, az Erdőfű zenekar, Vizeli Balázs, Vizeli Máté, a Zurgó zenekar, a Békás banda és Szabó Dániel zenélnek, a bevételt pedig a kicsibükki (Gyergyószék) László Géza felépülésére fordítják.

Fotó: Ádám Gyula

"A rendszerváltozáskor a kicsibükkiek házaikat gerendára szedték, és visszaköltöztek a faluba. Kivéve Gézát. Őt hiába hívták. Elment mindenki, maradt a templom, az iskola  – és Géza. A két deszkaépület még lábon áll, Géza már nem. Őt kéne most talpra állítanunk, fájdalmait csillapítanunk, reményeit visszaadnunk.
Amíg lehet."

Az egyedül élő László Géza lábfeje 6 éve a kemény télben lefagyott, mindkettőt amputálni kellett, a bal bokája pedig egy törés miatt deformálódott. Erős fájdalmai miatt helyzete mostanra elég súlyos lett, amelyen csak egy olyan speciális cipő segíthet, amely különleges kialakításánál fogva pótolja a hiányzó részeket.

A koncert szervezői a befolyó összegből szeretnénk, ha Gézának a szakorvos által javasolt gyógycipőt meg tudnánk venni.

Ezenkívül azt is remélik, futja még belőle tűzifára, esetleg a ház javítására is...

Az esemény itt!


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek