Jövőre sem fogunk unatkozni az Arénában!

2014/12/01  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Papp László Budapest Sportaréna évzáró sajtótájékoztatóján első körben a 2014-es év kiemelkedő eseményeit elevenítettük fel, majd némi üzleti kitérőt követően néhány igencsak vonzó név került szóba a 2015-ös várható felhozatalból.

Jövőre sem fogunk unatkozni az Arénában!

Bár az idei évből még hátravan egy kerek hónap, azt nagyjából már ki lehetett kalkulálni, hogy az idén közel félmillió ember látogatott el a "kavics"  rendezvényeire. Mi elsősorban a zenei produkciókra koncentrálunk, de vitathatatlan tény, hogy egyre színesebb a programkínálat, és ezzel arányosan nő a sikeresen értékesített jegyek száma is. Haladva a korral végre megújul az Aréna honlapja is, optimalizálják mobilra és tabletre, valamit a Facebook oldalra is több időt és energiát szánnak a jövőben. Lesznek nyereményjátékok a különböző programokkal kapcsolatban, de kulisszatitkokról árulkodó fotók is kikerülnek majd, illetve ehhez kapcsolódóan elindul az Aréna Instagram platformja is. Aki eddig panaszkodott a büfé kínálatára, annak jó hír, hogy új professzionális partnerrel szerződtek így a jövőben több ínycsiklandó termék közül válogathatunk reális árakon.

Rövidtávú terveik között szerepel a vidékről érkező látogatók szállásproblémáinak megoldására szolgáló úgynevezett kombinált jegyek értékesítése, ami különböző árkategóriájú szálláshelyekkel történő együttműködési megállapodásról szól, esetleg egybeköthető lenne komplett budapesti turisztikai kirándulással is.

2014-ben a legnépszerűbb rendezvények között szerepelt a Női kézilabda EB, a Jégkorong Gála, a szokásos Esküvő és Educatio kiállítás, valamint a külföldi sztárok közül a Deep Purple, Ennio Morricone, Peter Gabriel, Robbie Williams, André Rieu, Iron Maiden, Blondie, Kylie Minogue, James Blunt, Michael Bublé, és nem is oly rég a legendás The Beach Boys. Ezek közül majd’ minden koncerten jelen voltunk, és tudósítottunk, így nekünk is vannak maradandó emlékeink néhány buliról.

A 2015-ös felhozatal se lesz gyenge, tekintettel a februárban érkező pokoli show műsorral készülő Slipknot koncertjére, ami azért is kihagyhatatlan, mert Kelet-Európában csak és kizárólag nálunk lépnek fel a turné során. Februárban visszatér kedvenc újcirkuszunk a Cirque du Soleil, akik ezúttal a legelső sikerdarab, a Quidam műsorával kápráztatnak el minket, és ahogy azt már megszokhattuk, természetesen az artisták közt 2 magyar tehetség is helyet kapott.

Lesz még pankráció áprilisban, André Rieu májusban, de ami igazán örvendetes, hogy hosszú szünet után újra turnézik a kilencvenes évek legkedveltebb sztárduója a svéd Roxette. Részünkről az egyik legjobban várt jövő évi koncertnek minősül, de szorosan követi a sorban az amerikai sikercsapat a OneRepublic, akik júniusban csapnak remélhetőleg gigantikus bulit. Végül a biztos továbbjutók körébe tartozik immár kedvenc kanadai rockzenekarunk a Nickelback, akikre még majd egy évet kell várnunk, de mivel legutóbbi bulijukon is jelen voltunk, pontosan tudjuk, hogy megéri.

Egyelőre így fest a névsor – már ami a külföldi zenei vonalat jelenti –, de a sajtótájékoztatón sejtelmesen előkerült néhány nagyobb név is a kalapból, mint például a legendás Metallica-AC/DC-Red Hot Chilli Peppers trió, a pop vonalon Rihanna és Avicii, valamint az oly rég várt U2, aminek én kimondhatatlanul örülnék, és biztos, hogy semmi nem tudna megakadályozni abban, hogy megnézzem őket élőben.

Persze mindez még csak álom kategória, de mint ahogy azt a tájékoztatón is hallhattuk, úgy tűnik, végre éledezik a zenei szakma, ami a koncertes jegyeladásokat illeti, így reménykedhetünk abban, hogy a bőséges kínálat egyre inkább összetalálkozik majd a fizetőképes kereslettel. Én mindenestre elmormolok egy-két imát…:)


 

 

Szólj hozzá!


A zenekar marad, a turné véget ér – Budapestre ér az Uriah Heep búcsúkörútja

A zenekar marad, a turné véget ér – Budapestre ér...

A hard rock úttörő zenekara közel hat évtizedes működés után fokozatosan visszavonul a hosszú világturnéktól: a Uriah Heep több éve zajló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...

Szegeden négy napig nem kapcsolják le a zenét

Négy napon át koncertek, élőzenei produkciók és DJ-szettek váltják egymást szeptember 3. és 6. között a szegedi Móra Parkban, és idén először a zene a park zárásával sem ér véget: csütörtöktől szombatig a Bárkán folytatódnak az éjszakák. A IV. Szegedi Gin & Rum Gasztro Fesztivál zenei kínálatában Gáspár Laci, Éliás...
Új koncertek