Jurij: Szocrock banda menni Berlin!

2013/09/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Magyarország első és egyetlen szocrock zenekara, a Jurij szeptember 5-én, csütörtökön méltó helyen, az Artemovszk 38 Tetőteraszán táncoltatja meg a közönséget, és a koncerten új dalokat is bemutat készülő nagylemezéről. A rajongók jó utat is kívánhatnak a fiúknak, hiszen a Jurij egy héttel később a berlini Nemzetek Fesztiválján képviseli Magyarországot.

Jurij: Szocrock banda menni Berlin!

A sűrű, nyári fesztiválszezon után visszatér Budapestre a Jurij zenekar. A néha komoly, máskor enyhén infantilis, kéz- és lábdobálós szocrock dalokat játszó, vidám társaság szeptember 5-én, csütörtökön 20 órától az A38 Tetőteraszán várja a táncolni vágyó közönséget. A másfél órás koncert műsorában helyet kapnak a közkedvelt rádiós slágerek, például a Táncolsz és élvezed, az L.A., és ha már állóhajón lépnek fel, akkor stílusosan a Matróz sem maradhat el.

A zenekar idén 12 éves lett, ezalatt öt albumot és két kislemezt jelentettünk meg, amelyeket ingyen lehet letölteni a honlapunkról. Az A38-on mindegyik korszakot felidézzük, de a koncert gerincét az utolsó, Kitartás, I love you! című albumunk dalai adják majd. Bár a nyáron számos jelentős fesztiválon felléptünk, közben a készülő, új nagylemezünkre is szakítottunk időt. A stílusa, mondanivalója követi az előző album irányvonalát, de a hangzása nyersebb lesz, vagyis jobban visszaadja az élő koncertek hangulatát. A hatodik nagylemezünk várhatóan jövő nyáron fog megjelenni, de a szeptember 5-i koncerten már ízelítőt adunk az új szerzeményekből, sőt egy vadonatúj dalt is eljátszunk, aminek Biciklik és bulldózerek a címe – mondta Sándor Dániel, a Jurij zenekar dobosa.

Az A38 Tetőteraszának közönsége nemcsak táncolhat, bulizhat, matrózkodhat az állóhajón, hanem jó utat is kívánhat Győri Gábor gitárosnak, Polák Péter énekes-gitárosnak, Sándor Dániel dobosnak és Szatmári Gergely basszusgitárosnak. A Jurij legénysége ugyanis a koncert után alig egy héttel, szeptember 13-én és 14-én két koncertet ad Berlinben, a 28. Nemzetek Fesztiválján. A zenekar Magyarországot képviseli a háromnapos rendezvényen, amelyre például Írországból, Dániából, Horvátországból és Lengyelországból is érkeznek fellépő művészek. A Jurij féléven belül másodszor mutatkozik be külföldön,  hiszen a zenekar idén márciusban Londonban adott koncertet. Hajrá!

Fotó: Kokas Karolina

 


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek