Kacsafelvonulás, koboldászat, koncertek

2012/09/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Családias rendezvénynek indult, ma már az egyik legismertebb hazai falunap a Budapesttől alig 80 kilométerre, Székesfehérvárhoz közeli település büszkesége, az Aba Napok. Az idén húszéves rendezvény egy minden igényt kielégítő családi hétvégét jelent, fellép többek között a Csík Zenekar, a Magna Cum Laude, Geszti Péter és a GringoSztár, a Vágtázó Csodaszarvas, valamint az Intim Torna Illegál is.

Kacsafelvonulás, koboldászat, koncertek

Szeptember 14-én, azaz pénteken délután indul a három napos, szinte az egész falut behálózó ünnep, a hagyományos megnyitóval, helyi és vendég népi együttesek bemutatóival, míg a falu főutcája benépesül a népi- és iparművészek standjaival, de lesz itt majd Ízek Utcája, Borház és Pálinkaház és Vidámpark, egészen vasárnapig. A nyitónapon a Nagyszínpad programján az Intim  Torna Illegál és a Magna Cum Laude. Az abai „törzshelyek” így a Vakegér Kocsma, a Hörpintő Söröző vagy a Tök Király Étterem pedig a táncos esti mulatságoknak ad helyszínt.

A hagyományos szellemi táplálékkal, azaz a Szellemvidék című programmal, benne Hamvas Béla és Cseh Tamás emlékezetével indul a szombat, majd  a Faluebéddel  folytatódik, ahol Bódi Guszti és a Fekete Szemek szolgáltatja a talp alá valót. Hagyomány az Aba Napokon a Szomszédolás, amikor is lovaskocsikkal és kisvasúttal járhatják be a látogatók a környéket, de ugyanilyen visszatérő program a Citroen kacsa bemutató és felvonulás is. Természetesen lesz zene: a Nagyszínpadon aznap a Heaven Street Seven, a GringoSztár és a Vágtázó Csodaszarvas ad koncertet, a helyi vendéglátó helyek bállal, mulatós zenével és tánccal várják a táncos lábú vendégeket.

Vasárnap a szintén a hagyományos, idén 15. Sárvíz Művészeti Fesztivál programjai szórakoztatják a nagyérdeműt, benne Zenés Ébresztő, majd Ünnepi Felvonulás hatalmas kulturális kavalkáddal, huszárokkal, mazsorettekkel, íjászokkal, kardforgatókkal, fúvószenekarokkal, lovasokkal. A Zenepavilonban lesz fúvószenekarok bemutatója, valamint a Néptánc Gála, továbbá  itt rendezik meg immáron 10. alkalommal a Sárvíz szépe – szépségkirálynő választást. A zárónap estéjén pedig a Nagyszínpadon a Csík zenekar ad majd koncertet.

Az Aba Napok keretében rendezik a IV. Hagyományok Forrása eseményt, ahol megismerkedhetünk a népi koboldászattal, ősi dallamokkal, táltos mondákkal. A Napvarázs programsorozat keretében pedig lesz játékos utcabútor készítés, megismerkedhetünk az organikus díszítőművészet rejtelmeivel, ütőhangszerek segítségével felidézhetjük itt az ősi zenefolyamokat. És persze se vége, se hossza a gyerekprogramoknak, bábelőadásoknak, s várja az apróságokat a Paszulykerengő játszótér és a zsákcsata is.

 


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek