Volt ott minden: Szóljon hangosan az ének, Írtam a bátyámnak egy dalt meg Limbó-hintó, de nagyon megmaradt bennem a négy, fehérre festett arcú, szögletes mozgású figura, a kissé fahangon előadott Bábu vagy című dallal. Amikor megjelentek a képernyőn, egyfolytában kérdéseket tettem fel: Mi az, hogy KFT?, Miért vannak a bácsik kifestve?, Miért mondják azt, hogy valaki irányít? – és még sok más felmerült bennem.
A válaszokat azóta tudom, és a KFT is működik még – ugyanabban a felállásban, mint 1981-ben.
Akkor azt mondták rájuk, hogy ők egy újhullámos zenekar – de a műfaji korlátok nem igazán érdeklik őket. Se régen, sem most. Amikor először hallottam A pénztárcámat, azt hittem, lefordulok a székről, annyira röhögtem, de a szívembe természetesen a Rózsák Valériának című nótával lopták be magukat végleg.
Nyilván mindannyian ismerjük a slágerré vált dalaikat is: Afrika, Elizabet, Balatoni nyár, Száll egy pofon a szélben stb., ezekre baromi nagyokat lehet bulizni, de az a fajta irónia, ércesség, ami a Macska az útonban vagy Üzenet a liftből című dalban hallható, semmihez és senkihez nem hasonlítható.
Ezt a hangulatot ígéri – természetesen Laár András utolérhetetlen összekötő szövegeivel és költeményeivel – május 17-én, csütörtökön, az Ellátóházban tartandó koncertjük is.
Akinek még nincs jegye, igyekezzen, mert a zenekarnak a következő időszakban leginkább vidéken turnéznak majd, Budapesten nem lesznek mostanában láthatók. A koncert 20.30-kor kezdődik.
Szólj hozzá!