Ki viszi át? Ez esetben Szirtes Edina Mókus!

2016/12/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tizenkettedik szerzői lemezét mutatja be minden idők egyik legkülönlegesebb hegedűs-énekesnője, Szirtes Edina Mókus. A „Ki viszi át?" című albumot december 16-án egy egyszemélyes koncerttel mutatja be a MOM Kulturális Központban.

Ki viszi át? Ez esetben Szirtes Edina Mókus!

A „Ki viszi át?" című album 10 dalt tartalmaz, melyek egytől-egyig Mókus által megzenésített versek, zenei önvallomások. Bár az új korong egyszemélyes, szóló alkotás, mégis felbukkannak rajta vendégművészek: a Kowalsky meg a Vega zenekar frontembere mellett az elismert beatbox előadó, Fekete János Jammal is közreműködik az albumon.

„Az volt a célom a lemezzel, hogy megmutassam, nem elvont és lejárt dolog verseket megzenésíteni. A két vendégelőadóm például azt hivatott bizonyítani, hogy mennyire közel áll a verselés a ma divatos utcai művészethez." – fogalmazott Edina a „Ki viszi át?"-ról. A lemez egy ún. looperes lemez, tehát az énekesnő egy személyben kelt életre benne akár egy egész zenekart.  (Nem kell hitetlenkedni, képes rá, és nem is akárhogyan! – aszerk.)

"Mókus" december 16-án élőben is elhozza a friss felvételek hangzását és hangulatát. A MOM Kulturális Központos koncerten csakúgy, mint az album dalaiban, többnyire egyedül lesz a színpadon – a célja ezzel pedig nem más, mint, hogy érzékeltesse az anyag fő mondanivalóját, a zenei társas „magányt".

Mi már jártunk többször is a koncertjein, legutóbb például a Vajdahunyadvárban, majd az Átriumban.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek