Kihagyhatatlan: Cheikh Lô Budapesten koncertezik

2015/10/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti. Ez már bőven elég indok, hogy a budapesti közönségnek is bemutassuk a nyugat-afrikai régió műfajait ötvöző, tekintélyes zenei és társadalmi hatást kifejtő mestert. Október 25-én a Müpában lép színpadra hazánkban.

Kihagyhatatlan: Cheikh Lô Budapesten koncertezik

Cheikh Lô ugyan szenegáli születésű, ám mégis nehéz egyetlen országhoz kötni. Művészete és szellemisége egy régiót képvisel, hiszen inkább kötődik egész Nyugat-Afrikához, mint annak egyetlen országához. Egy műfajnál sem horgonyzott le, bár zenéje a wolof közösség mbalax műfajából merít leginkább, mégis izgalmasan ötvözi Nyugat-Afrika teljes zenei hagyományát, használ afro-latin, karibi, észak-amerikai, nigériai és kongói elemeket is.

A WOMEX életműdíját a zenei teljesítmény mellett társadalmi és emberi nagyságával, példamutatásával is kiérdemelte. Cheikh Lô elesettek iránti kiállása és mély, békét hirdető vallásossága zenéjét is áthatja. Egyik célja a zenével éppen az, hogy a belső és külső békét és a munka becsületét hirdető vallási tanítást minél többekhez eljuttassa.

„Ha a zene nem elég jó, az üzenetre sem fognak figyelni, ezért a zenének nagyon jónak kell lennie“ – vallja.

Cheikh Lô európai turnéja közepén érkezik Budapestre, hogy a világzene egyik legrangosabb elismerését a WOMEX 2015 életműdíját átvegye, olyan legendás előadók után, mint Mariza, a finn Varttina, és saját legendánk a Muzsikás.

A koncert a WOMEX 2015 hazai szervezője, a Hangvető és a Müpa közös szervezésében valósul meg.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek