Kistehén az A38-on kér bocsánatot mindenért, ami eddig történt

2019/11/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tavaly decemberben jelent meg a Kistehén Bocsánat című albuma, melyet azóta a fővárosban és vidéken is bemutatott a zenekar – az évet az A38 Hajón zárják november 30-án.

Bocsánat, mindenért ami eddig történt – Kistehén az A38-on

Kollár-Klemencz László szerint a Bocsánat lemez a valaha készült legjobb Kistehén anyag, a zenei világba ráadásul most a női vonalat is beengedték:

“Ebben a lemezben egy nagy változás volt, leginkább az, hogy vokalisták jöttek be, akik által bejött egy finomabb nőies vonal és akikkel megerősítettük a dalokat. Vittük őket a koncertekre is és bár eleinte a helyüket is nehezen találtuk meg, iszonyú nagy élmény volt így együtt zenélni. A fesztiválokra is így mentünk, ami nagyon jót tett a zenekarnak és az új daloknak is. Ezzel az albummal más közönséget is elértünk, aki ragaszkodott a pop gyökerekhez az valószínűleg nem maradt meg mellettünk de mindettől függetlenül ez a lemez a Kistehén albumok közül a legjobb. Bármikor szívesen kitenném a falra, amit meg is tehetek, mivel készült belőle egy bakelit is. Másrészt ez egy bocsánatkérő lemez is, mindenért ami eddig történt. “

A Kistehén jövőre új videóval is megjelenik, aminek a munkálatai a MOME diákjainak bevonásával már el is kezdődtek, érdekessége az, hogy a diákok csapatokban dolgozzák ki a klipet

A zenekar és mi is kíváncsian várjuk az eredményt.

És hát megbocsájtunk :D

Kistehén, Bocsánat, A38

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek