Klippremier: csak 16 éven felülieknek!

2014. február 27.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Új klippel jelentkezett az önmagát garázs rockabilly zenekarként definiáló Naked Truckers zenekar. A vadonatúj kisfilm a Big Boobs című számra készült, könnyen adta hát magát a témája: női mellek, és minden, ami formájában rájuk emlékeztet. De nem kizárólag emlékeztet, hanem a maga meztelen valójában meg is jelenik a klipben...

Klippremier: csak 16 éven felülieknek!

Emlékszünk még a tavalyi év egyik leglátványosabb magyar klipjére, amelyben csehszlovák kisiskolások jojóversenyeztek, miközben egy háromtagú zenekar húzta a talpalávalót és még a bőgőt is felgyújtották? Igen, ők azok. Az a klip – a Jump  – is már különleges képi világával maradt meg a néző fejében, és nem lesz ez másként az új klip esetén sem.

 

„Ez abszolút koncepció nálunk. – mondja a gitáros-énekes Little G. – Most második alkalommal dolgoztunk együtt Rónai Domonkos rendezővel, akinek a képi világa minket is magával ragadott. Remek érzékkel találja meg azt a filmnyelvet, ami kifejezi nemcsak ennek a zenének lüktetését, de a benne rejtőző játékosságot is: nem kell olyan komolyan venni magunkat, „it’s only rock’n’roll”, hogy a Rolling Stones-t idézzem. Sok minden történt egyébként velünk a Jump klip megjelenése óta. Rengeteg helyen megfordultunk: voltunk többször Svájcban, Olaszországban, Németországban, és persze a hazai közönséget sem hanyagoltuk el! Az előző klip után kezdett el jobban foglalkozni velünk a média, több rádió is játssza a dalainkat és a zenei csatornákon ment a klip. Elkészült a legújabb lemezünk is, ami igazi mérföldkő, nemrég volt lemezbemutató koncert, ami fantasztikusan sikerült. Most pedig itt az új klip!”




És hogy mivel vették rá a lányokat, hogy ledobják a textilt?

„Végtelenül lehengerlő sármunkkal és 20. századi brit úriemberhez illő jómodorunkkal a hölgyek szinte a tenyerünkből esznek. Csak viccelek, természetesen pénzzel.”– nevet Little G. – A forgatás során nem történt azonban semmi botrányszagú. Kivételesen nem feküdt le senki senkivel, nem rohangált senki meztelenül az utcán, és ezúttal nem is gyújtottunk fel semmit. Utána Mihályt megkergették a rendőrök, de ez nagyjából mindennapos.”

A klip végén a zenekar egy élő fellépésen látható, adja hát magát a kérdés, hogy lesznek-e félmeztelen lányok a jövőben a koncerteken is.

„Tervezzük, hogy a 60-as évek go-go divatját felelevenítve táncoslányokkal megyünk fellépni. Természetesen erre csak nagyobb rendezvényeken lesz lehetőségünk, de mindenképp látványos show elem lenne.” – néz a jövőbe a frontember. – „Rengeteg felé megyünk egyébként koncertezni a közeljövőben is. Különösen kiemelt alkalomként talán a Rusty Rodders hot rod építő csapat buliját említeném, ahol két másik, számunkra nagyon kedves együttessel lépünk színpadra.

Óriási hangulat, állat verdák, jó zene, mi kell még?”



 

 

Szólj hozzá!


Száz év kihagyás után új klipet forgatott a Satöbbi – elég jó lett!

Száz év kihagyás után új klipet forgatott a...

Legutóbb a búr háború idején – mondjuk, az kicsit régebben volt, mint 100 éve.... – fordult elő, hogy a zenekar klipet forgatott. Aztán jött a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

60 millióért kelt el Prince ikonikus sárga gitárja

A rajongóknak lehetősége volt egy aukció keretein belül megvásárolni a zenész értéktárgyait. Az eseményre New Yorkban, a Hard Rock Caféban került sor még május 18-án.

Magyarországra jönnek az angol hercegi pár osztálytársai

Budapesten az Arénában, Debrecenben pedig a Főnix Csarnokban is fellép jövő januárban az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, az idén 10. születésnapját ünneplő Blake.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek