Koncertek a HANGFOGLALÁSON

2012/10/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2012. október 5-7. között immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Hangfoglalás Hangszer-, hang-, fény-, színpad és stúdiótechnikai kiállítást a Syma Rendezvényközpontban. Az eltelt idő alatt Közép-Kelet Európa egyik jelentős zenei eseménye és a térség legrangosabb szakmai kiállítása lett.

Koncertek a HANGFOGLALÁSON

A rendezvény keretében mindkét napon színvonalas zenekarok élő koncertjével szeretnének kedveskedni a szervezők.Napközben nagyjából 40 perces műsort adnak az egymást váltó zenekarok, ezek meghallgatása és megtekintése ingyenes, esténként pedig nagy koncertek várják a közönséget, ezekre belépőt kell fizetni. 

Pénteken, azaz október 5-én a Beathoven együttes bemelegítése után – amelynek keretében jól ismert Beatles dalok csendülnek fel  rockosabb átiratban -, a Varga János Projekt koncertjére szórakozhatnak a zenekedvelők, akik legutóbb a Toto budapesti koncertje előtt arattak óriási sikert a Petőfi Csarnokban. Varga János több mint harmincöt éve van jelen a magyar zenei életben és jegyzik nevét a világ progresszív rock zenei előadói között. Több mint húsz lemezt tudhat maga mögött szerzőként és gitárosként, többek között az East együttes oszlopos tagjaként,

Másnap, azaz szombaton, a Balkan Fanatik zenéjére bulizhatnak az egybegyűltek. A zenekart nem kell bemutatnunk, hiszen csaknem tíz éve táncoltatják meg a hazai elektro-etno zene rajongóit. Előttük a Trio Target mutatkozik be, a fiatal és tehetséges banda bizonxára felkeltik majd az a rockzene rajongók érdeklődését.


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek