Az Őrölt Nők Ketrece

Kowáék új klipje a sírig tart

2015/05/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Kowalsky meg a Vega zenekar legutóbbi, dupla platina lemez státuszt elért, Még nem éden című albuma után sem tétlenkedik. Folyamatos az alkotó munka és folynak országszerte a telt házas élő koncertek.

Kowáék új klipje a sírig tart

Idén az elmúlt évektől eltérően csak egyetlen szabadtéri koncertet adnak a fővárosban. 2015. június 12-én a 6000 fő befogadására alkalmas Barba Negra Track ad otthont az eseménynek. Erre a nyári nagyszabású, budapesti koncertre közel két órás show-val készül a zenekar. Ezen az estén két dalpremier is lesz. Az egyik a Sírig tart című szerzemény, amelyet másodikként mutatnak be a 2016-ban megjelenő albumról, és amihez egy különleges videoklip is készült.



A koncert másik premier dala egy különleges vendéghez kapcsolódik. Geszti Péter ősszel megjelenő új albumának egyik dalához kérte fel Kowát közreműködőnek. A közös munka gyümölcsét a Nekem elég címet viselő szerzeményt először élőben a Barba Negra Track színpadán láthatja, hallhatja a közönség Kowalsky meg a Vega és Geszti Péter előadásában június 12-én.

A sajtótájékoztatót követően Kowa és Geszti Péter megbeszélték, hogy a dal felkerül a Kowalsky meg a Vega új lemezére is. A közös dal további utóéletét pedig Geszti Péter közösségi oldalának csatornáján követhetik majd nyomon.


Képtár

  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42752
  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42754
  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42755
  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42749
  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42750
  • Kowáék új klipje a sírig tart kép 42751
 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek