Laárogások és Gallantások – Újra együtt!

2016/05/25  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Laár András és Galla Miklós újra együtt lép színpadra a MoM Kulturális Központban május 31-én. Az abszurd humor két nagyágyúja húsz évig külön utakon járt, de tavaly, a Papp László Budapest Sportarénában tartott Laár60 koncerten megtört a jég, és a közönség együtt láthatta a két művészt. Már akkor megfogalmazódott bennük, hogy újra közös produkciót állítsanak színpadra: ennek lett az eredménye a Laárogások és Gallantások.

Laárogások és Gallantások – Újra együtt!

Az előadás lényege, hogy a két művész együtt, egyszerre, közös jelenetekben és dalokban szerepel. Ilyenek a Bevezető, Gyorsszolgálat, Imre és Amália, Dalolj!, Színészmesterség, és még sok más ismert mestermű.

Laárogásnak egyébként azt nevezzük, amikor valaki hangmegnyilvánulásokkal jelzi belső mozgásait, illetve reakcióit. Ennek egy külön, specifikus verziója, amikor a Költő, azaz Laár András saját versét szavalja. (Némi gyakorlással bárki Laároghat, feltéve, hogy ő Laár András.)

A Gallantás a galloktól ered, akik a mai Franciaország területén éltek, és ódon zeneszerszámaikkal riogatták az asszonynépet. E zeneszerszámok közül az egyik legszebb hangú volt a „gall lant”. Miklósnak is nagyon szép a hangja, akár énekel, akár beszél, azaz amikor Gallant.

A Laárogások és Gallantások az est során jótékonyan összeadódnak és fergeteges Laárgallabiózist alkotnak. Mindkét művész garantálja, hogy másfél óra kacagás és műélvezet részese az, aki részt vesz a  Laárogások és Gallantások című sziporkázó előadáson, melynek egy-egy szeletébe sok-sok évvel ezelőtt egyébként már belekóstolhatott a közönség."!


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek