Lajkó Félix elhagyta a hangszerét

2013/09/16  ·   Ajánló   ·  koncert

Nemrég bejárta a magyar sajtót a hír, mely szerint Lajkó Félix elfoglalta a világzenei ranglista első helyét. Igaz, nem személy szerint ő ücsörög ott, mint a képen a szék támláján, hanem a MEZŐ című albuma, amelyen nem a tőle megszokott hangszeren, a hegedűn játszik, hanem citerázik.

Lajkó Félix elhagyta a hangszerét

Hősiesen bevallom: én játszottam egy citerazenekarban anno. Négyen voltunk, minden létező díjat elhoztunk hagyományőrző összeállításunkért, melyben a legkisebb közülünk nem is citerán játszott, hanem egy óriási betakarító fagereblyén. Valójában rendesen citerázni csak a Hajni tudott, mi csak fogalmatlankodtunk a pengetővel.

Nem úgy Lajkó Félix. A citerát, melyen a felvételen játszik, a zenész még az édesanyjától kapta 30 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, a hangszer és az őt megszólaltató művész kapcsolata beérett a három évtized alatt, mert ugyan a hír augusztusban jött, de a Mező még mindig vezeti a ranglistát. Erre a chartra egyébént eleddig csak Sebestyén Márta került fel a kilencvenes évek elején.

Az albumon Lajkó mellett Brasnyó Antal brácsán, Kurina Ferenc bőgőn és Kurina Mihály cimbalmon játszik.

Betakarító gereblyén senki.

Mint ahogy a hegedű, úgy a citera is új értelmet kap Lajkó Félix kezében, ami sokakat beterelhet egy citerás partira - a bennünk élő, folkzenével kapcsolatos sztereotípiák miatt, valljuk be őszintén, mikor mennénk el egy citerazenés koncertre?

Most garantálom, sokan nem fogják kihagyni Lajkó Félix Kobuci Kert-béli buliját, 20-án pénteken Óbudán.

 


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek