Legújabb EP-jével érkezik az Akvárumba a Son Lux

2018/10/04  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Son Lux márciusi teltházas koncertje után, október 8-án tér vissza Budapestre, ezúttal az Akvárium NagyHalljába. Az év elején megjelent Brighter Wounds mellé pedig most egy, az albumot kiteljesítő kislemezt, a Yesterday’s Wake-t is megjelentettek.

Legújabb EP-jével érkezik az Akvárumba a Son Lux

A most megjelent négyszámos EP a Brighter Wounds témáit „visszhangozza”, a zenekar ugyanis szereti több szögből megvizsgálni a dalait és másként prezentálni azokat. Így történt ez a Brighter Wounds egyes elemeivel is, a vadonatúj Delivery mellett például az All Directions egyből két külön variánst is kapott.

 

 

 

 

 

A Son Lux eredetileg Ryan Lott zeneszerző szólóprojektjeként indult, majd Rafiq Bhatia és Ian Chang csatlakozásával váltak zenekarrá. Zenéjük éteri filmzeneként veszi be a teret, a post-rock és az elektronikus pop széles skáláján nyúlik végig és az intim és „szélesvásznú” érzéseket is képes hangokra lefordítani.

Szerzeményei ismerősek lehetnek a Disappearance of Eleanor Rigby és a Paper Towns című filmekből, míg legismertebb slágerüket, az Easy-t Lorde is feldolgozta, de egy monumentális előadáson Woodkiddel is előadták. A Laterns c. album turnéja során érett a mostani felállás igazi zenekarrá és váltak alkotótársakká.

A lemez egyik csúcspontja, az All Directions aminek költői kisfilmjét Ábrahám története ihlette.

A zenekar év elején jelentette meg a Brighter Wounds c. albumát, ami témájában szintén az egészen személyestől halad a monumentális pillanatokig. Lott a lemezírás közben egyaránt megtapasztalta a legnagyobb örömöt, a felelősség édes terhét és a legmélyebb fájdalmat is, hiszen ekkoriban vált apává és hunyt el egy közeli barátja rákban. A Brighter Wounds dalaiban így egyaránt megszólal a sötétség, a veszteség fájdalma, a jövőben pedig kéz a kézben jár a szorongás és a remény.

A Son Lux márciusi koncertjére már több mint egy hónappal korábban elkeltek a jegyek, így most örülhet az, aki kimaradt és duplázhatnak azok is, akik ott voltak: a New York-i és Los Angeles-i székhelyű trió a Brighter Wounds lemezbemutató körútja után ősszel ismét Európában turnézik, hozzánk október 8-án érkeznek, az Akvárium Klubba.

Son Lux, koncert, Akvárium Klub, EP

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek