Létezik hűséges zenész? Aki válaszol: Boldi, a Kelemen Kabátban-ból

2017/11/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Kelemen Kabátban szombaton az Akváriumban koncertezik, tőlük még nem látott látványvilággal, ismert vendégekkel. A zenekar frontemberével. Horváth Boldival a koncertről, kabátról, a nem csajozós zenészekről és a zeneiparról beszélgettünk.

Fotó: Kelemen Kabátban/FB

Lelkileg hogyan érint benneteket, hogy egy ilyen nagyszabású bulira készültök?

Ősszel mindig csinálunk egy nagy öszegző koncertet. Egy évben két-három saját szervezésű bulink van, de mindig az év végi a legnagyobb. Ennek talán az az oka, hogy a nyári őrület után ilyenkor vagyunk a csúcson, bennünk van a nyári szezon koncertrutinja. Erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, vendégekben, látványban, stb... erre készülünk a legtöbbet. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezekre évről évre egyre több ember jön el, ezért úgy éreztük hogy megértünk az Akvárium nagytermére. Ráadásul annyi energiát fektettünk a színpadképbe, hogy szűknek is éreznénk a kistermet.

Az elmúlt évek során komolyodtatok?

A koncertre járó közönség többsége az már azt a Kelement ismerte meg, amikor zenekarrá értünk, értékelhetőbb szövegekkel, amelyek túlmutatnak azon, hogy legyünk minél viccesebbek. A komolyodás nemcsak ilyen szempontból, de úgy is jelentkezik, hogy egyre jobb a hangzás, egyre rutinosabbak vagyunk. Ez a folyamat a dalszövegekben is érezhető, hiszen olyan témák jönnek szóba, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Őszinte lírai szerelmes dalok ugyanúgy születtek, mint társadalomkritikusak vagy politiával kapcsolatosak. Egy vicc produlció nem szokott ilyen dalokat alkotni.

Ebben a változásban mennyire játszott közre, hogy körülötettek a világ és a társadalom is változik?

A társadalmi változásokat érzem, nem tudom hogy ez azért van-e, mert én kerültem abba a korba, amikor ezekre érzékeny az ember, de néhány dolog már elkezdett zavarni. Leginkább az, hogy a magyar piac nem termel ki jó szakembereket, nincs valós verseny és ha ezt a zeneiparra vonatkoztatom, akkor az az erdeménye, hogy az emberek ízlése sem tud felzárkózni. Nem az foglalkozik egy adott területtel, aki kijárta a ranglétrát, hanem az, aki valahogyan valamiért odakerült, és ez nagyon káros, mert a közízlést nagyban befolyásolja, hogy milyen minőségű zenék születnek. Nem azért ilyen a közízlés, mert buták az emberek, hanem azért, mert borzalmas minőséget kapnak kb a rendszerváltás óta popzenében. Hozzátenném hogy hála Istennek ez az utóbbi 5 évben azért ez nagyon sokat javult. Ugyanezt nem csak a zeneiparban, hanem a szolgáltatóiparban is tapasztalom. Ez a mentalitás nagyon fel tud bosszantani. Ez szerintem abból adódik, hogy nincs az emberek fejében az, hogy versengeni kell és ezért a legjobb szolgáltatást nyújtani.

Ti magatok változtok? Más a hangulat a zenekari buszban, mint néhány évvel ezelőtt?

A Kelemen Kabátban mint zenekar, nem olyan régen létezik, ezért nem érzek változást. Talán kevesebbet iszunk mint régen, két embernek van gyereke, az is számít. Most már sokkal inkább a koncert minősége, a produkció sikere fontosabb, mint a buli, de azért nem esik nehezünkre az sem koncertek után.

Amikor belevágtál volt egy határozott jövőképed?

Mindig is volt egy olyan vízióm, hogy a zenével akarok foglalkozni, de még nem tudtam milyen módon. Az is beszédes, hogy a Kelemen mellett 2-3 zenei projektem volt. Amikor először országosan ismert lett a Kelemen Kabátban, elkezdte a média játszani, akkor éreztem, hogy ha ennek jó gazdája lesz, akkor sikeres lesz.

Az elmaradhatatlan kérdés, miért éppen Kelemen és miért Kabátban?

Egykor egy gimnáziumi stand up komédia társulat volt a Kelemen M-Papával, rossz vicceket adtunk elő a Ki Mit Tudokon. Volt egy osztálytársunk, akit Kelemennek hívtak, aki télen nyáron kabátban ült a padban, és ahogy egyszer egymásra néztünk, és kimondtuk, hogy ott ül megint elöl a Kelemen a kabátban, összenéztünk és rájöttünk, hogy ez egy milyen jó zenekari név. Főleg azért, megfigyeltem, hogy van a magyar zenekaroknak egy olyan sajátossága, hogy ha kellőképpen idióta a neve, az önmagában már garancia a sikerre Vad Fruttik, Kispál és a Borz, Halott Pénz, stb... sztem ez nálunk is így van és lesz.

Többeteknek van gyereke, te is nyáron nősültél. Létezik hűséges zenész?

Igen, én. Én alapvetősen mindig monogám voltam, persze amikor nem volt párom, akkor csajoztam, de mivel lelkileg kb egészséges vagyok, ezt sohasem túltam túl, nem kellett mit kompenzálnom. Megfigyelted hogy mindig annak vannak a legcsúnyább bnői aki a leghangosabban sztorizik a kalandjairól? Azt gondolom, hogy ha egy férfinak a helyén van az önbecsülése, akkor nem tartja olyan sokra azt, hogy odajön egy lány és elviheti a színpad varázsa miatt. Komoly kapcsolatom nem is alakult ki ilyen módon. Egy egészséges lelkületű zenei pályán ez nem egy olyan fontos elem. Az én zenészgeneációm és az idősebbek között az a különbség, hogy számukra a zenélés egy őrült szelep volt, egy kitörés a komcsi nyomasztásból, míg nálunk teljesen másról szól. Azt látom a fiatal zenészek között, hogy inkább sportolnak, családot alapítanak, fejlődnek szakmailag, szellemileg. Nem menő már hogy mindenkit elkapunk és hajnalig ordibálunk minden nap. Nyilván be-be csúszik ilyen is de nem ez van a középpontban már. Megváltozott a zeneipar, egy zenész rá van kényszerítve, hogy a saját maga menedzsere is legyen. Már nem csak az a dolga, hogy zenéljen és bulizzon, most már rengeteg olyan feladat van, amit nem is tudna elvégezni, ha folyton a bulizáson törné a fejét.

Milyen zenei közegben nőttél fel?

Gyerekként a szülői hatás nagyon erős volt, és kb csak külföldi zenék voltak otthon, Cream, Jimi Hendrix , Jethro Tull, Eric Clapton. Magyarok közül akik nemzetközi szinten is helytálló, kreatív formációk pl. Syrius vagy a Mini. A zenei gondolkodásunkban mindig is ott volt, hogy a fekete gyökerű zene az az igazi. Utána kb ez volt az ív: Dnb - Freestylers-hiphop-reggae-pop-minden. Most már egy ideje a minden van.

Az új albumot tavaszra tervezitek?

Azon gondolkodunk, hogy nem hagyományosan szeretnénk megjelentetni. Egy vagy két hetente bemutatunk egy-egy újabb dalt róla, de mindegyiket egy másik csatornán, másik médiumban vagy helyszínen, online felületen. Az a legnagyobb kihívás a zenekaroknak, hogy az emberek apátiáját felrázzák valahogy. Az, hogy feltöltöd a videomegosztóra a klipet, az már nem ér el olyan hatást, mintha valamilyen különleges platformon mutatod be. Vannak azok a zenekarok, akik divatosak, azoknak mindenét megeszik kritika nélkül, mert annyira erős a név. Egy erős középkategóriás zenekarnak figyelemfelkeltőnek kell lennie. Szeretnénk, ha a az új lemezünk megjelenése kicsit meglepő legyen. Az, hogy az új album átütő siker lesz-e, azt azon is múlik, hogy a zenekar mennyire jön divatba, mert maga a termék: a dalok, soha nem voltak ilyen jók. Ehhez pedig nagyon jó eszköz, hogy másfél hónapon keresztül folyamatosan jelen leszünk a médiában az új lemez dalaival.

A koncertről itt írtunk.

Ha meg be szeretmél jutni a koncertre, itt próbálhatod meg.

 

Kelemen Kabátban, koncert, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek