Lord 45 – lemezbemutató a Parkban

2017/08/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szinte hihetetlen, de lassan fél évszázada játszik nekünk a legendás hard-rock zenekar. A Lord zenészei a jubileumi Aréna-koncert után az új, 45 című lemezzel és az életmű elmaradhatatlan klasszikusaival érkeznek a Budapest Parkba augusztus 24-én.

Fotó: Lord FB

A Lord rengeteg mindenen ment keresztül azóta, hogy 1972-ben, Szombathelyen megalapították a csapatot. A nehéz kezdés után 1985-ben, Ausztriában készítették el Big City Lights című lemezüket, ami végül Pohl Mihály énekessel az élen érett be igazán és bérelt helyet a Lordnak a magyar rock palettáján. A hard-rock zenekar meghódította a fesztiválokat és sorra adták ki mára klasszikussá érett lemezeiket, miközben a siker mellett számos tagcserét is megéltek. Szerencsére a Lord a megpróbáltatások ellenére sosem tette le véglegesen a lantot, így több generáció nőhetett fel dalaikon.

Örökké című lemezük idén lett hét éves, a hosszas várakozásért azonban bőven kárpótolta rajongóit a banda: a zenekar február 11-én a Papp László Sportarénában ünnepelte meg az elmúlt 45 évet egy nagyszabású születésnapi koncerten. A születésnap alkalmából pedig kiadták legújabb, 45 című lemezüket is, bizonyítva, hogy a zenekarban még bőven van kreativitás és energia.

 


 

 

Szólj hozzá!


A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek