Az Őrölt Nők Ketrece

LP – neked mond ez a két betű valamit? Nekünk igen!

2018/03/28  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Újabb kiváló fellépővel gazdagodott a Budapest Park idei - már eddig is igen jó felhozatallal rendelkező - programja.

Fotó: Twitter

úlius 24-én lép fel a Budapest Parkban LP.

Akinek hirtelen nem mond semmit ez a név, ne szégyellje magát. Mindenki hallotta már a Lost On You című dalt, és közben talán elgondolkodott azon, hogy férfi vagy nő énekli. Most csekkolhatja a Parkban, hogy mi az igazság.

Laura Pergolizzi egy olasz származású amerikai hölgy, de vállaltan hozza a transzszexuális image-t. Remek hangja van és elég régóta dolgozik a zeneiparban, 2016-os énekesnői berobbanása előtt dalszerzőként dolgozott. Írt dalt Rihannának, Christina Aguileranak, a Backstreet Boysnak, bár már 2004 óta saját anyagokat is kiad.

Álljon itt egy cover tőle, szerintünk a Halo című dalt így még talán az eredeti előadó, Beyoncé sem tudja így elénekelni.

Nálunk és világszerte 2016-ban robbant be a köztudatba, illetve a magyar rádiós slágerlistákra a Lost On You-val. Ez egy élő, akusztikus előadás erről.

LP tavaly már járt Európában: a Lengyelországban megrendezett Life Festival-on (ahol 2016-ban jártunk és ahol idén Jónás Vera is fellép) tavaly ő volt az egyik headliner és fergeteges hangulatot csinált. Erre számíthatunk idén nyáron Budapesten, megéri elmenni a tehetséges énekesnő koncertjére.

A jegyek március 29-étől kaphatók.


 

 

Szólj hozzá!


35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek