Az Őrölt Nők Ketrece

Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba: új lemezt adott ki a Vad Fruttik

2015/12/09  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Közel két év után új nagylemezt ad ki december 15-én az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Vad Fruttik. Tudom milyen című albumuk dalait először a budapesti Akváriumban hallhatjuk a decemberi tripla koncertjükön. A zenekar az új lemezzel ez alkalommal is hozzá tud tenni az eddig megismert Fruttik­képhez.

Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba: új lemezt adott ki a Vad Fruttik

Likó Marcelltől – a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől – már megszokhattuk, hogy dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseit. A Tudom milyen lemezen újabb határokat feszeget a zenekar erős társadalomkritikai szókimondással. 

"Az album a rendszer tehetetlenségéről szól az én olvasatomban. Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba, nem úgy működünk, ahogy elvárnák tőlünk, ahogy megterveztek minket. Jobb esetben már nem érezzük azt, hogy velünk van baj. Rosszabb esetben, elfojtjuk, titkoljuk azt, amiről úgy érezzük, hogy a gyengeség jele; vagy azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem vagyunk elég jók? Jó esetben ráérzünk arra, hogy az a társadalmi struktúra amiben létezni kényszerülünk, nem gondoskodik mindenkiről, és rálátunk : az a problémás, amiben élünk, nem pedig mi - bármennyire is el akarják velünk hitetni az ellenkezőjét. Ebben a pár mondatban képzelem el az összes dalt - a hiba amit el akarunk/akarnak titkolni" - mondja Likó Marcell, akiről idén Bunkerrajzoló címmel interjúkötet jelent meg.

A vadfruttik.hu oldalról letölthető, az iTunes-ról, a GooglePlay-ről, és az Amazonról megvásárolható, a Deezeren, a Spotify-on és természetesen a youtube-on is meghallgatható, tíz számos Tudom milyen dalait a közönség a tripla budapesti lemezbemutató koncerten, december 27-én, 28-án és 29-én az Akvárium klubban hallhatja első alkalommal. Az országos lemezbemutató turné január közepén indul.

 

A turné első állomásai:

Január 15-16. Veszprém / Expresszó

Január 22. Miskolc / Helynekem

Január 23. Zalaegerszeg / Keresztury AMK

Január 29-30. Pécs / Pécsi Est Café

 

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol ironikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene. Az együttes 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett a Vad Fruttik debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga zsiguli, vagy a Nekem senkim sincsen - melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a Lehetek én is számukkal, a 2010-ben megjelent Fénystopposok, azt követően pedig a 2014-es Darabok.

 

Tudom milyen

2015

Megadó Kiadó

zene: Vad Fruttik

szöveg: Likó Marcell

számsorrend: 1. Utolsó adás // 2. Majom majom // 3. Gabi // 4. Részeg király // 5. Mi lenne jó // 6. Tudom milyen // 7. Gyújtsd fel! // 8. Túl kemény // 9. Hold // 10. Repülni roncsokat


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek