Mantraporno - cukormázzal tálalva

2014. január 28.  ·   Ajánló   ·  Módra Ildikó

Cukormáz címmel háromdalos, ingyenesen letölthető kislemezzel jelentkezett a Mantra Porno. Az elektronikus alapokra írt fanyar humorú új számokat február 1-jén a budapesti Gödör Klubban élőben is bemutatja a zenekar a Korai Öröm vendégeként.

fotó: Eve Iso

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno az elmúlt két évben ritkábban hallatott magáról. A zenekar számos helyen fellépett, de a harmadik nagylemeze megjelenése óta nem adott ki új anyagot. A csapat azonban nem tartott szünetet, sőt a színfalak mögött gőzerővel zajlott a munka.

- A Mantra Porno 2001-ben alakult, de a csapat az indulás óta sok változáson és tagcserén ment át. A jelenlegi tagokkal két éve újra stabillá vált a működésünk, és ebben a felállásban kezdtünk dolgozni egy új nagylemezen. Ennek az előfutáraként jelent meg a Cukormáz című, három dalt tartalmazó maxilemezünk, amit a korábbi albumainkhoz hasonlóan ingyen lehet letölteni a  www.mantraporno.hu/ honlapról, illetve a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról. A zenében továbbra is az elektronikus alapok dominálnak, de a hangzás egy kicsit populárisabb lett. Két dal magyar, egy pedig angol nyelvű, a szövegekben pedig felbukkan egy kis fanyar humor. A zenekar a tervek szerint tavasszal újabb dalokat mutat be egy maxin, a negyedik nagylemezünk pedig még idén megjelenik – mondta Zolnai Márton, a Mantra Porno dobosa.

A Mantra Porno legközelebb február 1-jén, szombaton ad koncertet a budapesti Gödör Klubban a Korai Öröm vendégeként. A zenekar válogatást ad a korábbi albumai legkedveltebb számaiból, valamint a Cukormáz című kislemez új dalaiból is játszik.

A koncertek 20 órakor kezdődnek, a belépőjegyek 1200 forintba kerülnek. A Mantra Porno és a Korai Öröm fellépése után hajnalig dj-k keverik a zenét a táncolni vágyó közönségnek.


Képtár

  • Mantraporno - cukormázzal tálalva kép 25883
 

 

Szólj hozzá!


Szörényi Levente a Klauzál házban Verklizik

Szörényi Levente a Klauzál házban Verklizik

A Zene világnapját a Klauzál Házban szeptember 29-én ünneplik: „Add a kezed" címmel a Verkli együttes ad koncertet, amelyen nem akárki lesz a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A jó zsarunak új albuma jelent meg

Josh Groban szeptember 21-én adta ki nyolcadik stúdióalbumát Bridges címmel.

Andrea Bocelli és fia duettjén sírni fogtok

Ha csak egyetlen videót nézel meg ma, ez legyen az! Andrea Bocelli legújabb dalában fiával Matteoval közösen énekli Fall On Me című dalát, ami még a legkeményebb szívű zenerajongót is azonnal leveszi a lábáról.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek