Már a Takarítónő előtt is volt vagy 100 dalunk – sztoriznak a Kannibálok

2021/10/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Negyed évszázaddal ezelőtt jelent meg az Animal Cannibals máig legnépszerűbb albuma, a Reggel, délben, este. Az évforduló kapcsán Ricsipí és Qka MC a Lemezjátszó Classic-sorozat részeként Horváth Gergelynek mesélnek a dalokról, s a két rapperrel a közönség szokás szerint meghallgathatja a teljes lemezt.

Már a Takarítónő előtt is volt vagy 100 dalunk – sztoriznak a Kannibálok

A Reggel, délben, este nagylemez 1996-ban jelent meg, egy évvel az Animal Cannibals életében óriási robbanást hozó debütáló album után. Az első korongon olyan slágerek sorakoztak, mint a Takarítónő, az Ülünk a vonaton vagy a Yozsefváros.

"Nem volt rajtunk nyomás a második lemez készültekor a Takarítónő miatt, mert tudtuk, hogy vannak még jó dalaink. Már a Takarítónő előtt is volt vagy 100 dalunk, és a Reggel, délben, este lemez 70 százaléka ezekből állt. És azért sem éreztünk nyomást magunkon, mert nem kereskedelmi céllal születtek a szerzemények, egyszerűen csak az volt fontos, hogy sokan énekeljék a dalainkat" – emlékezett vissza Ricsipí.

A számok Deseő Balázs szüleivel közös lakásában, egy cselédszobában kialakított ministúdióban születtek.

"Akkora volt a helyiség, hogy épp hogy le tudtunk ülni hárman, mocorgásra már nem nagyon volt lehetőség" – tette hozzá.

Az album végül a hatalmas sikert hozó debütáló lemezt is megfejelte népszerűségben, a Reggel, délben, este platina minősítést ért el, és több mint 50 ezer példányban kelt el.

A lemez dalai:

Teccik-Nem Teccik
Robbanunk A Semmiből
Kanni-Bál
Hazafelé Az Út Veszélyes
Vasárnap Reggel
Itt Van Az Idő
Ez A Hip-Hop
Dzsó Sziti
Minden Sarkon
Az Én Ágyam
Egy Lövés
Lökd Fel
Egy Szebb Világ
A Pénz Nem Minden
Edd Meg A Telefonom

Hawaii-i Nyár
1X1
Reggel, Délben, Este

 

Október 14-én a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik meg.

Animal Cannibals, Reggel délben este, Lemezjátszó Classic, Hangfoglaló

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek