Már ma este adás: képernyőn az A38 koncertfilmjei

2014/01/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bár az A38 Hajó 2014 januárjában nagyszabású felújításon esik át a révkomáromi hajógyárban, a nagyközönség a távollét sivár napjai-hetei alatt sem marad A38-as koncertek nélkül. Megújulva-átalakítva ugyanis folytatódik az A38 Hajó könnyűzenei koncertfilm-sorozata

Már ma este adás: képernyőn az A38 koncertfilmjei

„Az A38 Hajó színpadán” címmel, heti négy adással az M2 ifjúsági csatornán, illetve ugyanitt indul egy úgy, „kísérleti” jellegű sorozat, „Kortársak az A38 Hajón” címmel, heti egy alkalommal – ebben elsősorban szabad improvizációs, kortárs- és komolyzenei produkciókat mutatnak be. A szokásoknak megfelelően mindkét sorozat jóval több, mint egyszerű koncertközvetítések egymásutánja: a kimerítő interjúk összetett képet adnak a fellépő zenekarokról és előadókról.

Mindezzel párhuzamosan pedig a Duna TV a régebbi műsorokat ismétli, így 2014 januárjában hetente nyolc alkalommal lehet találkozni az A38 Hajó műsoraival a közszolgálati televízió csatornáin.

Az A38 Hajó színpadán

M2, hétfőtől csütörtökig 23:25

 2014. január 6., hétfő 23:25. Jü

2014. január 7., kedd 23:25: Flat Earth Society (B)

 2014. január 8., szerda 23:25: Cloud 9+

 2014. január 9., csütörtök 23:25: Halott Pénz

 2014. január 13., hétfő 23:30: Zombori

 2014. január 14., kedd: Morningdeer lemezbemutató

 2014. január 15., szerda: Dos Orientales (J)

 2014. január 16., csütörtök: Kerekes Band lemezbemutató

 2014. január 20., hétfő: Ricsárdgír

 2014. január 21., kedd: Ozric Tentacles (UK)

 2014. január 22., szerda: Uzgin Üver

 2014. január 23., csütörtök: Ivan And The Parazol

 2014. január 27., hétfő: The SoulClap Band

 2014. január 28., kedd: Psycho Mutants

 2014., január 29., szerda: Special Providence

 2014. január 30., csütörtök: Brandt Brauer Frick Ensemble (D)

 

Kortársak az A38 Hajón

M2, vasárnaponként 23:25-kor

2014. január 12., vasárnap 23:25: Gentry Suntan

 2014. január 19., vasárnap 23:25: Joe Morris–Pándi Balázs–Benkő Róbert Trió

 2014. január 26., vasárnap 23:25: Porteleki Áron–Czitrom Ádám Duó


Koncertek az A38 Hajón

Duna TV

2014. január 6., hétfő 23:55. Beat Dis

2014. január 7., kedd 23:55: Mystery Gang

2014. január 8., szerda 23:55. Sena

2014. január 9., csütörtök 23:55: Analóg Cuvée

2014. január 13., hétfő 23:45. VIZA (USA)

 2014. január 14., kedd 23:55: Eternal Tango (LUX)

 2014. január 15., szerda 23:55: Loom (D)

 


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek