Már próbálnak a gyerekek Böjte Csaba jótékonysági koncertjére

2018/09/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Nagy lelkesedéssel és izgalommal készülnek a gyerekek Böjte Csaba és a Nem Adom Fel Alapítvány közös jótékonysági koncertjére, amelyen neves magyar előadók erdélyi gyermekotthonok lakóival adnak elő közös produkciót szeptember 13-án, a Papp László Sportarénában.

Fotó: A Jobb velünk a világ! alapítvány egy korábbi koncertje a Barba Negrában
Fotó: A Jobb velünk a világ! alapítvány egy korábbi koncertje a Barba Negrában

A rendezvénnyel a Böjte Csaba által alapított Szent Ferenc Alapítvány elindulásának 25 éves jubileumát, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány által szervezett Jobb Velünk a Világ! rendezvénysorozat 10 éves évfordulóját ünnepelik.

A ferences rendi szerzetes által alapított gyermekotthonokban nagy lelkesedéssel próbálnak a fellépők, akik a Nemadomfel Együttes mellett olyan neves előadókkal lépnek majd színpadra mint az Edda, Presser Gábor, Oláh Ibolya, a Republic együttes, Ferenczi György, Pintér Béla és Szikora Róbert – mondta az MTI-nek Papp Szabolcs, a fogyatékos embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb velünk a világ! program szóvivője.

A Jobb ve­lünk a világ! néven meghirdetett közös jó­té­kony­sági kon­certtel, amelyen csaknem száz gyerek lép fel, azt szeretnék üzenni a társadalomnak és a fogyatékossággal élő sorstársaknak, hogy akármilyen hátrányos helyzetben is él valaki, nem szabad feladnia, általa is jobb lesz a világ – tette hozzá.

Böjte Csaba, jótékonysági koncert, Jobb Velünk a Világ

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek