Az Őrölt Nők Ketrece

Marina & The Diamonds első hazai klubkoncertje

2016/02/26  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Napjaink egyik legizgalmasabb és legőszintébb dívája, Marina Dimandis tavalyi, nagysikerű Sziget Nagyszínpados koncertje után most végre klubkoncerten mutatja be sokszínű karrierjének legfontosabb dalait. Mégpedig március 3-án, Budapest szívében, az Akvárium Klubban.

Marina & The Diamonds első hazai klubkoncertje

A magyar közönség még csak fesztiválon láthatta a bombasztikus formában lévő, sokszor extravagáns művésznőt, most viszont végre részesei lehetünk a látványos önálló showműsorának. A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekes-dalszerző 2010-ben került rivaldafénybe. A BBC Sound of lista második helyét megkaparintó művésznő ekkor jelentette meg első, The Family Jewels című nagylemezét, mely elég nagyot szólt, hiszen olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Hollywood vagy az Oh No! Ezt követte a különböző női alakokat megjelenítő, az előzőhöz képest sokkal kommerszebb irányba elmozduló Electra Heart.

Tagadhatatlan, hogy a színes-szagos rádióbarát popdalok egy sokkal szélesebb körrel ismertették meg az énekesnőt, és egy igen magas lépcsőfokot ugrott az ismertség ranglétráján. Ám az áttörés ellenére Marina platinaszőke haját hátrahagyva – és alteregóját nemes egyszerűséggel kinyírva - úgy döntött, visszatér a gyökerekhez. Így született meg a tavaly megjelent harmadik nagylemez, a Froot, amelynek érdekessége, hogy teljesen egészében ő írta és csupán egyetlen producerrel (David Kosten) dolgozott rajta. A már művésznevében is – a Diamonds elnevezés ugyanis nem a zenekarát, hanem rajongóit takarja – roppant közvetlen énekesnő ezzel végérvényesen ledöntött egy falat, és megmutatta cseppet sem hétköznapi önmagát. A családi okok miatt decemberről márciusra halasztott Neon Nature turné ugyanis minden eddigieknél színesebb, és látványosabb. Extravagáns outfitekből, na meg persze slágerekből biztosan nem lesz hiány. A bombasztikus formában lévő díva három szekcióban adja elő ezen az estén eddigi három albumának legfontosabb dalait.

Marina & the Diamonds
Vendég: Mary Popkids 


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek