Menopauza

Még az Editors sem lehet próféta a saját hazájában

2018/01/17  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Legalábbis erre lehet következtetni abból az interjúból, amelyet Russel Leetch basszusgitáros és Ed Lay dobos adott a Gigwise-nak.

Fotó: Editors/FB

Az Editors a huszonegyedik század indi rockjának az egyik legnagyobb sikersztorija. Eddig 5 albumot jelentettek meg, 2005-ös The Back Room című debütáló lemezükkel együtt már több mint kétmillió eladott albummal büszkélkedhetnek világszerte, ezáltal ők lettek Nagy-Britannia egyik legnagyobb zenei exportcikke. Úgy tűnik, mégis inkább az öreg kontinensen kedvelik őket jobban...

Egész nyáron óriási tömegek előtt játszottak Európában, és headlinerként léptek fel belga, holland és egyéb fesztiválokon. De amikor visszatértek oda, ahol először játszottak Angliában, előtte akkor is megálltak Belgiumban és Hollandiában, mert ott legalább annyira szeretnek fellépni, mint otthon.

"Az első pár lemez után, amikor kicsit szétestek a dolgok és volt egy kis szünet, akkor úgy éreztük, hogy az otthoniakat kevésbé érdekeljük. Az emberek láttak és hallottak minket régebben, és elkönyveltek egyfajta módon, de nem látták azóta az új line-upot, vagy azt, hogy 2007 óra mennyire más Tom (az énekes) a színpadon" – mondta Leetch, majd hozzátette:

"Európában sokkal nagyobbat szóltak az olyan dalaink, mint az ‘Eat Raw Moot = Big Drool’ vagy a ‘Papillon’. Ezeken keresztül váltunk híressé Anglián kívül. Nem igazán értem miért, ilyen számokat gyakran hallasz ha britzene-rajongó vagy. Gondolom megváltozott, mit hallgatnak az emberek, és már nincs kedvenc együttesük sem. Valami miatt itt (Európában) ez jobban bejött (az embereknek)."

Azt is nehezményezik, hogy otthon nem játszhatnak annyit egy fesztiválon, mint Európában.

"Játszottunk a Kendal Callingon (UK) nyáron, és ijesztően sok nagyszínpados banda volt. Kb. 50 percet voltunk a színpadon, és elég nehéz volt 10 év és 5 album zenéjét egy ekkora idősávba belepréselni. Mintha futószalagon lennénk. Koncert kész, jöhet a következő. Viszont ha európai fesztiválra jövünk, legalább 90 percet kapunk, és mindenkinek van ránk ideje." – mesélte Ed Lay.

A banda Birminghamból indult, de számukra sem minden fenékig tejföl ott...

"Régen például a The Jug Of Ale nevű helyre egy font volt a beugró, ugyanennyi a sör és mindenkit ismertél ott. A környékről minden banda ott lógott, feleztük a számlát, jó közösség volt. Gondolom, ilyen még mindig van, csak elég nehéz kitörni belőle. Mindig is nehéz ügy volt ez a város, ha erről van szó. Ha koncertezel Manchesterben, gyorsan elkapkodják a jegyeket, de Birmingham más állatfaj. Még a más városokból érkező nagyobb nevek is küzdenek errefelé. Fura, mert elég nagy és multikulturális város, de ahhoz, hogy egy esős kedd estén az emberek kimozduljanak, és elmenjenek egy koncertre, ahhoz meg kell mozgatnod a környező településeket is, mint Solihull vagy Sutton Coldfield. Otthon inkább elmegyek egy koncertre, minthogy játsszak egyen!" – vélekedik a basszusgitáros.

Romániában viszont remekül érezték magukat.

"Ha egyetlen fesztivált kéne ajánlanom jövőre akárkinek, akkor az a Summer Well lenne Bukarestben. Libabőr élmény volt mindannyiunknak. (...) Már játszottunk egyszer Bukarestben, körülbelül hét évvel ezelőtt, szóval fogalmunk sem volt, hogy most mit várjunk. De nagyjából 25.000 ember előtt léptünk fel, és nagyon lelkesek voltak. Teljesen benne voltak a buliban, szinte szikrázott a levegő. Fantasztikus volt" – emlékezett vissza Russel.

Már nem titok, hogy rövidesen kijön a 6. albumuk, amely a Violence nevet kapta.

Amint abbahagyták a turnézást 2016 augusztusában, nekiálltak a munkának, és azóta is ezen a lemezen dolgoznak. Soknak tűnik? Nem csak az olvasónak...

"Mindig is az volt a terv, hogy a lehető legtöbb időt töltsük a stúdióban azért, hogy összegyűjtsük és kidolgozzuk az ötleteinket. De most már azt gondolom, hogy talán túl sok időt töltöttünk el vele, túlfőztük... (...) Azt mindig is tudtuk, hogy melyik az a dal, ami van annyira jó, hogy továbbhaladjunk vele. De a mostani album elég trükkös volt, mert rengeteg ötletünk volt, de ezek állandóan változtak... Így elküldtük őket pár embernek. Ekkor jött a képbe Blanck Mass és Leo Abrahams, akik több dalon drasztikusan változtattak, lökést adva ezzel annak, hogy milyen irányba kéne haladni a lemezzel" –  így Ed.

Az új lemezről három számot már játszanak is a koncertjeiken ( “Cold”, “Hallelujah”, “Magazine”), azzal a nem titkolt szándékkal, hogy leteszteljék őket közönség előtt.

"Mielőtt elkezdtük volna játszani őket élőben, nem úgy hangzott a felvételen, mintha egy banda játszaná őket... De most már olyanok." – vélekedik a basszgitáros.

Az albumon 10 szám lesz, és 2018 márciusában kerül a nagyközönség elé. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz az új album hangzása az előzőekhez képest, Russel Leetch így felelt:

"Ha el kellene helyeznem, azt mondanám, hogy az ‘An End Has A Start’ és az ‘In Dream’ keveréke. A szinti még mindig ott van, de jobban kiegészítettük ezen az albumon. Szóval, ha elképzeled, hogy milyen az, amikor Blanck Mass ráteszi a kezét az Editors dallamaira, na, akkor valami olyasmi... Nagyon élveztük az album elkészítését. Úgy gondolom, ez egy igazán jó album lesz, ha elkészül."

"Azt hiszem, mind sokat tanultunk az elmúlt évek során. Nem csak zeneileg. Szerintem már jobban élvezzük, mint mikor elkezdtük. Mindenki úgy érzi, megvan a saját kis szelete a tortából. Pozitív az egész. Most egy olyan fázisban vagyunk, ahol mind úgy gondoljuk, hogy innen még nagyon sokáig tudjuk csinálni ezt. Nem állunk le..." – tette hozzá a dobos.

Hát, ne is, nagyon várjuk az új albumot, amelyről éppen tegnap jelent meg egy dal

Ráadásul április 16-án az Akváriumban lépnek fel, tehát személyesen is meggyőződhetünk mindarról, amit ebben az interjúban elmondtak, és nyilván a fent említett három számnál többet is megmutatnak a magyar közönségnek az új albumról.

A cikk forrása

 

 

 

Editors, turné, fesztivál, siker, Russel Leetch, Ed Lay

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek