Megvan, ki lesz az Aerosmith előzenekara a Puskás Arénában

2020/01/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Rival Sons az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljainak egyik kedvenc fellépőjévé vált, és remek nemzetközi slágerlista helyezéseik mellé idén már két Grammy-jelölést is begyűjtöttek – az év rock albuma és az év rock felvétele kategóriákban.

Megvan, ki lesz az  az Aerosmith előzenekara a Puskás Arénában

A kalifornia csapat 2009-es megalakulása óta folyamatosan növekvő rajongótáborral rendelkezik az egész világon, amit sajátos, soul-blues és klasszikus rock egyvelegű zenéjük mellett az intenzív turnézással is folyamatosan erősítenek. Lemezeiket pár nap alatt, szinte egy élő koncert hangulatában rögzítik, ami nagyban hozzájárul egyedi hangzásukhoz is.

„Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ne csapjuk be magunkat és a hallgatóinkat. A rock'n'roll-t nem szabad túlagyalni, azzal pont a közvetlenség tűnik el a dalokból" – tartja a banda énekese, Jay Buchanan.

A világszerte „turnézó erőműként" ismert Rival Sons fellépett már a Guns N Roses, a KISS, az AC/DC, a Deep Purple és a Black Sabbath legénységével is – utóbbiakkal nálunk is jártak 2016-ban, a Budapest Arénában. A csapat híres fergeteges élő bulijaikról, akár klubokban, stadionokban vagy fesztiválokon lépnek fel, mindenhol újabb rajongókat szereznek. Minden bizonnyal így lesz ez most is, az Aerosmith koncerten, a Puskás Arénában

A július 24-i, budapesti koncertre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók.

Aerosmith, Puskás Aréna, koncert, turné, Rival Sons

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek