Metal az ész 35

2025/03/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu,

2025. június 14-én, egy újabb tartalmas és látványos heavy metal show-val folytatja fővárosi fellépéseinek sorát a Totális Metal produkció.

 Metal az ész 35

A 2023-as tripla születésnapi nagykoncert, illetve a tavalyi fergeteges buli után ezúttal a Metal az ész album 35 éves jubileumát (is) megünneplő programmal lép a Barba Negra színpadára a három évvel ezelőtt összeállt, és azóta is változatlan tagsággal működő formáció, azaz Kalapács József (ének), Nagyfi László (gitár), Rudán Joe (ének), Pazdera György (basszusgitár), Tarca László (dob), és Nagy Dávid (gitár).

"Jelen állás szerint egy pár dalt játszunk majd a 'Metal az ész' lemezről, igaz, még bármi megeshet az elkövetkezendő hetekben a felkészülés során, mert már beszéltük, hogy esetleg még beemelhetnénk többet is. De mivel ez egy kicsit (vagy nagyon?) mostoha album, itt most az a lényeg, hogy egyáltalán játszunk róla! (nevet) Tehát arról is megemlékezünk majd az este folyamán, de mivel alapvetően egy bőséges repertoárból tudunk válogatni, ezért a legnagyobb dalok mindenképpen felcsendülnek. Szóval, egy nagyon erős Pokolgép best of-ra készülhetnek a rajongók, azoktól a megöregedni semmiképpen sem hajlandó arcoktól, akik a Totális Metal formációt alkotják. (nevet) Nyilván - racionálisan nézve - felettünk is múlik az idő, de annyira a fiatalok között élünk, dolgozunk, létezünk, hogy ez teljesen konzervál minket" – ajánlja az eseményt Kalapács Józsi.

Az esten különleges vendégeként az idén 35. születésnapját ünneplő – Katona Főnök vezényelte – Akela, valamint a neoklasszikus metal hazai meghonosítója, a Classica melegíti be a hangulatot.

Totális Metal, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek